A Morus Szent Tamás Kör folytatja beszélgető-sorozatát, amelynek első alkalmát 2016. január 26-án, kedden 18 órakor az Éghajlat Kávézóban (Karinthy Frigyes út 9., Budapest, 1117) tartják. Idei első vendégük Dr. Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke lesz, akivel a magyar kereszténydemokrácia lehetőségeiről és feladatairól, Európa ingatag identitásáról és örökségének megerősítéséről és a közép-európai együttműködésről fognak beszélgetni.
Surján László a rendszerváltozás óta részt vesz a magyar kereszténydemokrácia alakításában és a KDNP tevékenységében. Az első szabadon választások után, Antall József kormányában a népjóléti miniszteri tisztséget kapta meg, majd a KDNP élére is megválasztották, valamint alelnöke lett az Európai Kereszténydemokrata Uniónak is. 1997-ben alapító elnöke volt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek, az első európai parlamenti választásunkon, 2004-ben pedig a Fidesz színeiben nyert mandátumot. 2012-ben az Európai Parlament alelnökének is megválasztották. 2014 óta ismét Magyarországon tevékenykedik, 2015 tavaszán a KDNP választmányától megkapta a párt tiszteletbeli elnöki tisztségét. Többed magával létrehozta a közép-európai népek megbékélését szolgáló Charta XXI mozgalmat, valamint aktívan jelen van a közösségi média felületein.
A szervezők kérik, hogy a részvételi szándékot az alábbi e-mail címén jelezze mindenki: jelentkezes.morus [kukac] gmail.com (jelentkezes[dot]morus[at]gmail[dot]com)