„Hazát kell nektek is teremteni…” (Petőfi) - A KDNP Protestáns Műhely óbudai hétvégéje

Kereszténydemokrata hétvégét, műhelyt tartottunk a Protestáns Műhely szervezésében „Hazát kell nektek is teremteni…” címmel. A szombati napon Nagy Lenke elnökségi tag, református teológus prédikált Pál és társai hajótörésének a történetét feldolgozva, magyarázva köztünk. Az áhítatot Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár előadása követte, aki részletesen beszámolt arról, hogy a kormányzat milyen erőfeszítéseket tesz a gondoskodásra szoruló honfitársaink érdekében. Nehéz munka, nagy kihívás! A délelőttöt Gróf Széchenyi Tímea asszony zárta szívet emelő előadásával, amelyet beszélgetés követett. Igaz, mély hazaszeretet volt ott minden szavában. Délután a Dunánál kirándultunk, este kibővített elnökségi ülést tartottunk, hangsúlyozva az előttünk álló feladatokat 2026 tavaszáig… A választási győzelemig! A közelmúltban megjelent kötetünket is bemutattuk (Versek az Alföldről – Elemzések a Dunántúlról; Kálmán Zsolt, Dr. Birkás Antal és Dr. Békefy Lajos írásai), majd Meleg Vilmos nagyváradi színművész előadóestjét hallgathattuk meg. Felemlő, tartalmas volt az egész nap. Vasárnap közös istentisztelettel zártuk a hétvégénket a közeli (csillaghegyi) református templomban. A hétvégét a Barankovics Alapítvány, illetve a párt támogatta. Köszönet a támogatásért, illetve köszönet Szabados Gábor országos főszervezőnek is! Írta: Dr. Birkás Antal elnök

 

A fényképek alatt Dr. Békefy Lajos köszöntőjét olvashatjátok! Torinóból köszöntötte a grófnőt és a jelenlévőket.

A hétvégéről felvétel is készült – ennek egy szerkesztett változatát az ősz folyamán a tagtársaknak is megküldjük.

 

 

 

BOLDOG AZ AZ EMBER, AKINEK AZ ÚRBAN VAN A BIZODALMA

  

TORINÓI ÜDVÖZLET KOSSUTH MELLSZOBRA ELŐL

A KDNP PM OKTÓBERI KONFERENCIÁJA RÉSZTVEVŐIHEZ, BUDAPEST

 

Tisztelt Elnök Úr!

Tisztelt Elnökség!

Kedves Résztvevők, Barátok, Testvérek!

Nagyra becsült Contessa Széchenyi!

 

Különleges helyről küldöm legszívélyesebb üdvözletem és áldásimáimat a KDNP Protestáns (Szellemi) Műhelye októberi konferenciájának valamennyi résztvevőjéhez. Különleges e hely, hiszen a nemzet első kormányzója – ahogyan ő nevezte fonográf hangfelvételén: „remetelaka” szellemi jelenlétet sugalló nagypolgári háza előtt fogalmaztam meg soraimat. Különleges az időpont is, hiszen október valóságosan és jelképesen is az egyik legszínesebb hónapunk: Arad, ’56, legfőképpen október 31. miatt, a reformáció wittenbergi indítása okán. Ezért most a Protestáns Szellemi Műhely egyik alapító tagjaként – néhai Lukáts Miklós első elnökünk, s egy ideig tagtársunk, dr. Tenke Sándor nevében is – egy Igével és egy gondolattal köszöntöm Önöket.

Egyfelől Hermann Ehlers, a protestáns keresztyéndemokrácia felülmúlhatatlan teológusa, politológusa, prófétája a modern keresztyén politizálás hitbeli és erkölcsi tengelyigéjével:

 

ISTENNEK KELL INKÁBB ENGEDNÜNK, MINT EMBEREKNEK – ApCsel 5,29.

 

A gondolat pedig a legélesebb elméjű, matematikus-közgazdász, a CDU/CSU korábbi belügy,- majd pénzügyminiszterétől, Wolfgang Schäuble úrtól származik, akivel volt szerencsém többször is Bonnban, a CDU Akadémián személyesen beszélgetni:

A hit nem csak lelki aktus, hanem az egész emberi sors, a személyes létezés, a politika új irányvétele: Daseinsorientierung – ittlétünk biztos iránya”.

Adja Isten, hogy abszolút biztos és bizonyos szellemi-lelki, egzisztenciális fix pontunk, kősziklánk, szegeletkövünk legyen hit által – sola fide - Jézus Krisztus. Akkor az ingatag napi széljárások, a kisebb-nagyobb viharok közben is bizton lépegethetünk tovább, döntéseink sem fognak utólag revideálásra szorulni, és a ránk bízottakat lelkiismeretesen tudjuk magunkkal vinni a digitális kor, a MI tengerén hányódó Nóé, Isten bárkájában a túlélés felé. Eredményes együttlétet kívánok mindannyiótoknak!

Egyúttal szeretnék bejelenteni három dolgot:

1)      mindenki számára hozzáférhetővé teszem a PM fennállásának 30. évfordulójára készített PPT képeket és szövegeket, ezeket mellékelem és megküldöm azoknak, akiknek ismerem elérhetőségüket;

2)      írom Históriám a históriában című memoár kötetemet, ennek a PM-mel kapcsolatos mintegy 200 oldala a 19 eddig megjelent elektromos könyvem ekönyvpolcán a 20. kötet lesz, mindenki számára lapozható, letölthető formában, ezen a címen:   https://anyflip.com/bookcase/pehbg

3)      Contessa Széchenyinek Családja és „a legnagyobb és leghívebb magyart” Isten bölcs akaratából nemzetünknek adományozó felmenői iránti tiszteletből szeretném mellékelten eljuttatni két, számomra kedves tárgy fotóját. Az egyik az 1963. áprilisban kiadott, fényezett bőrkötésű, a Széchenyi család aranynyomatú címerével ékesített kétkötetes mű, Surányi Miklós Egyedül vagyunk c. regényének a fotója, amit a Transsylvania Kiadó jelentetett meg Buenos Airesben, áldott emlékezetű Rezek Román OSB költő, fordító és Békés Gellért OSB Újszövetség fordító, teológiai tanár személyes ajándékaként számomra. A II. kötet végén sorjáznak a „legnagyobb magyarnak” tulajdonított, illetve könyveiből, írásaiból vett idézetek. A másik fotón egy gipsz Széchenyi portré szerepel, Solymári Walkó László alkotása 1971-ből, akivel akkoriban Gellért hegyi műtermében interjút készítettem. Nemsokára elektromos füzetem is elkészül, Széchenyi és Kossuth – együtt, de másként a nemzetért címmel, amiben bőséges idézetgyűjtemény is található. Most csak 7 idézet a KDNP PM konferencia résztvevőinek. Contessa Széchenyinek virágcsokor helyett nyújtom át, kézcsókjaim jelentését kérve:

„Kiki szeresse felebarátjában a hazafit, s embert, és ne nézze, mi módon vet számot Istenével, s mely úton igyekszik a mennyek országát elérni” (Hitel)

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma” (Stádium)

„Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében” (Világ)

„Merjünk nagyok lenni – s valóban nem oly nehéz. De legyünk egyszersmind bölcsek is” (az Akadémiában)

„Lenyesik szárnyaimat, lábamon járok. Levágják lábaimat, kezemen fogok járni. Kiszakítják kezeimet, hason fogok mászni. Csak használhassak!” (az Akadémiában 1842)

„Minden reformot az embernél, és különösen önmagunknál kell kezdeni”

„Nálunk a közéleti ember olyan, mint a kéményseprő: minél magasabbra hág, annál kormosabb lesz”.

 

Dr. Békefy Lajos Ph. D.

a KDNP PM egyik alapítója, volt külügyi titkára

kutató teológus

spirituális közíró, publicista

cum gaudio Spiritus Sancti

(1Thessz 1,6)

 

https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEjKxzOugNE8V6ai34EjcrCTSMn1upb7lep6uWexpw5rPs1FNYSg1L7QMn4CuRK6C16F5ChtfpZGaUbsYO7Wf95R2x2S20ncoNFC2-cU5GlSPMiM4OKvaLCpdqiYkTTutLO99Ksjk7CFasuDbEH2dgJ--84_pTrwWOjpZsBdtH9BjP_tX00fAg1e7dFDE2Bm=w184-h247https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiUTgkQGv-Qy6ZjsZpQ_fDVpnNtPK18Dm76GE9oi89aRZUldncTMrysuTjwxtsjGzO5hd439mrU_a61OTAwAowUSRfcLDZ6qTQpGQM5_7jecOnreKuoxGyxYbgFpGul1TZvpk_X47NpYRg-Cntuj4u4gMstHd8ij5PDjFUhv9rRkcesj-eKd57YOwZRBNZ2

 

https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiW53fN5zqQEFIxCbDl5xOhhAGnajnKurqRG8Vw47TjxYkhsJwDy-TYWQwDc9sM1XlbxlcNhhnHKRPGnfbneA38aAgdg61BNDSaz3_gAdZVXOabZOmmKguxJCXtC1aELLcp46U6NT-PSp-I3dQORrAw6ehEX7b9sA7BD1ir3HCZdjtcKdhIAXsUSlxwH4md

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!