A tárcák összeállították a jövő évi költségvetési előirányzataik teljesítéséhez szükséges intézkedési terveiket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
kdnp.hu
Forrás: MTI, Hirado.hu

A közlemény szerint az intézkedési terveket a minisztérium – ha kellett, több fázisban – egyeztette a tárcákkal, és ezek alapján a nemzetgazdasági miniszter elkészítette a kormány számára előterjesztését, ez azonban nem nyilvános.
A 2012. évi államháztartási hiánycél tartása, valamint az ennek érdekében elrendelt és a költségvetési törvényjavaslatban érvényesített megtakarítások biztosítása érdekében a kormány a múlt héten határozatban írta elő a tárcáknak, hogy készítsenek intézkedési tervet az előirányzatok teljesítéséhez.
A kormány egyben felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy az intézkedési terveket csak akkor hagyja jóvá, ha az a fejezethez tartozó törvényi sorok 2012. évi teljesítését kétséget kizáróan biztosítja. A nemzetgazdasági miniszternek mindaddig vissza kell küldenie módosításra az intézkedési tervet, amíg az ennek a feltételnek nem felel meg - állt a határozatban.
A nemzetgazdasági miniszternek péntekig kellett összefoglaló jelentést készítenie a kormány számára az intézkedési tervekről, illetve azok jóváhagyásról, szükség szerint intézkedési javaslattal.