Országos akciót szervez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a polgármesterek és a szülők körében annak érdekében, hogy a nemzeti köznevelési törvény koncepciójáról a települések lakosai elmondhassák a véleményüket - közölte sajtótájékoztatóján Galló Istvánné, a szervezet elnöke.
kdnp.hu
Forrás: MTI, Eduline.hu

Galló Istvánné elmondta: levelet küldenek az összes polgármesternek, arra kérve őket, hogy kezdeményezzék lakossági fórumok megrendezését a témában, illetve a PSZ intézményi szakszervezeti titkárain keresztül megkeresik a szülői munkaközösségeket is, ugyanebből a célból.
Az akció végén terveik szerint a véleményeket eljuttatják a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének. Azokból kiderülhet, "elsöprő támogatottsága van-e" a koncepciónak - közölte a PSZ elnöke.
Kérdésére Galló Istvánné elmondta, hogy nagy vita várható a jogszabállyal kapcsolatban az Országgyűlésben, mert még a Fidesz frakciója is jelzett számos módosító indítványt. Ezért úgy ítélik meg, hogy nem késő, ha a szülők és a polgármesterek november végéig véleményt nyilvánítanak. Megjegyezte: ha a kormányzat a szakmai szervezetekkel és a szakszervezetekkel nem akar tárgyalni, legalább az érintettek, a szülők véleményét vegyék figyelembe.
A PSZ elnöke utalt arra, hogy a szakszervezetek és a diákönkormányzatok nem támogatják a koncepciót, a szakmai szervezetek, az önkormányzatok, a szülői szervezetek és az egyházi, illetve alapítványi intézmények képviselői pedig megosztottak annak megítélésében. Félrevezetőnek nevezte, hogy a kormányzat keddig várta a javaslatokat, ugyanis - mint mondta - a törvény kodifikált szövege már megjelent, a múlt heti közigazgatási egyeztetés után azt beterjesztették, és információik szerint a következő kormányülés tárgyalja is.
Galló Istvánné kiemelte: nem értenek egyet azzal, hogy az önkormányzatoktól az állam átveszi az intézményfenntartást, és így a lakosoknak nem lesz beleszólásuk abba, mi történik az iskolákban. Nem látnak garanciát arra sem, hogy az államosítás az anyagi gondokat orvosolja, sőt szerinte a törvény lehetőséget ad iskolák bezárására. Hozzátette: amikor a megyei fenntartású közoktatási intézmények fenntartását átveszi az állam, nemcsak azok vezetőinek a megbízatását vonják meg, hanem a közalkalmazotti jogviszonyukat is megszüntetik. Feltehetően az állami fenntartású települési közoktatási intézmények vezetőire is ez a sors vár - vélekedett.
További kérdésre válaszolva a PSZ elnöke közölte, hogy ha a koncepció jelenlegi változatát fogadják el, akkor az a közoktatásban minőségcsökkenést von maga után, és tovább csökken az esélyegyenlőség.