Gyurcsány Ferenc 2005-ben már tudott arról, hogy a devizahitelezés gyakorlata súlyos károkat okozhat Magyarországnak - jelentette ki a Vasárnapi Újságban Papcsák Ferenc, a 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okait, valamint az ezzel kapcsolatos, esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló parlamenti albizottság vezetője.
kdnp.hu
Forrás: Hirado.hu, Kossuth Rádió

A volt kormányfő egy választópolgárnak küldött válaszlevélben arról írt: az ország nehéz helyzetbe kerül a devizahitelezés elterjedésével.
A 2002 és 2010 közötti deviza-eladósodás okait vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke közölte: erről egy Gyurcsány Ferenc által írt levél is tanúskodik, amelyet be fog mutatni az albizottság következő ülésén. A volt kormányfő egy választópolgárnak küldött válaszlevélben arról írt: az ország nehéz helyzetbe kerül a devizahitelezés elterjedésével - tette hozzá.
Az albizottság az időszak pénzügyminisztereit hallgatja majd meg. Egyebek között arra várnak választ tőlük, hogy ők tudtak-e a devizában történő eladósodás veszélyeiről - mondta el a Kossuth Rádiónak Papcsák Ferenc.
A politikus emlékeztetett: a Medgyessy-kormány idején megszüntették az otthonteremtési programot, a bankok pedig „követték a kabinet mozgását", alapvető üzleti érdekeik mentén elkezdték a devizahitelek nagy tömegű kihelyezését - fogalmazott.
A kérdésre, hogy mikor lesz kötelező a parlamenti bizottságok előtti megjelenés, Papcsák Ferenc azt mondta: "az erről szóló jogszabály készülőben van, gyorsan elfogadható", de minden jogszabályt alaposan elő kell készíteni.