Haladéktalan magyarázatot követel a szegedi polgármestertől a KDNP helyi szervezete a trolibeszerzések kapcsán, ugyanis a sajtóban megjelentek szerint egymilliárd forinttal többe kerültek a járművek, mint máshol. A polgármesteri hivatal szerint nem történt szabálytalanság. Haág Zalán önkormányzati képviselő, a KDNP szegedi elnöke közleményében úgy fogalmazott: a sajtó információja szerint Szeged legalább egymilliárd fotintot bukott a trolik beszerzésén.
Ebből a pénzből további öt csuklós vagy akár hat szóló trolibuszt, illetve további két új PESA villamost vásárolhatott volna a város - írta. A politikus arra kíváncsi, miért került egy trolibusz 800 ezer euróba, 220 ezer euróval többe, mint a hasonló kategóriás jármű, amelyet Budapest idén tervez beszerezni. Emellett tudni akarja, ki a felelős azért, hogy Szeged csaknem egymilliárd forintot bukott a "troliüzleten".
Arra is választ vár Botka Lászlótól, hogy ismerte-e az előnytelen trolibusztender részleteit, ha igen, mi indokolta az egymilliárd forint pluszkiadást.