A sikeres munkát folytatni kell

Harrach Péter Őrbottyánban képviselőjelölti fórumon találkozott a helyi emberekkel. A település újonnan került a KDNP alelnöke által négy cikluson keresztül képviselt választókerülethez. Harrach Péter beszélt a Fidesz-KDNP-kormány négyéves működésének eredményeiről, hangsúlyozva, hogy a sikeres munkát folytatni kell. Külön kiemelte a kormány törekvései közül a munkára és nem segélyezésre épülő társadalom építését, a családtámogatási rendszer átalakítását, a nyugdíjak értékének megőrzését

Említette emellett a közműcégek visszavételét, a szolgáltatások árának csökkentését is.

Azt kérte, hogy a helyi civilszervezetek, önkormányzatok kezdeményezzék azokat a terveket, elképzeléseket, amelyekhez támogatást kérnek a képviselőtől. A körzetben az elmúlt ciklusban elért hangsúlyosabb eredmények között említette a szobi orvosi rendelő „megmentését”, a börzsönyi kisvasút két szakaszának összekapcsolását, amely 600 milliós kormányzati támogatásra számíthat, továbbá említette, az önkormányzatok adósságainak kormányzati átvállalását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!