A KDNP értetlenül áll a Debrecenyi János által Semjén Zsolt pártelnöknek címzett vádak előtt. Felfoghatatlan, hogy mi vezette éppen most Veszprém volt polgármesterét, hogy általánosságban vagdalkozzon, hiszen nem ma hagyott fel a politikában való forgolódással. Emlékeztetünk, hogy Debrecenyi János megjárt már annyi pártot, hogy szavai aligha vehetők komolyan.
Az pedig már egyenesen komikus, hogy most akar kilépni abból a KDNP-ből, amelyben rég nem csinál semmit, tagdíjat nem fizetett, és amely már két éve törölte tagjai sorából. Minden demokratikus párt jobb sorsa szempontjából reméljük, hogy Debrecenyi sokadik elvtelen fordulata nem további politikai szerepkeresés.