Gyorsított eljárással kaphatnak álampolgárságot a határon túliak

A kormány megalakulása után létrejöhet egy határon túli magyarokkal foglalkozó hivatal – mondta Semjén Zsolt a Magyar Televízió Este című műsorában. A KDNP elnöke általános nemzetstratégiai kérdésnek nevezte a határon túli magyarok állampolgárságának lehetővé tételét. Semjén Zsolt kijelentette: biztosítani fogják, hogy ha valaki a határon túliak közül kéri a magyar állampolgárságot, és a feltételeknek megfelel, akkor ezt gyorsított eljárással megkaphassa.  

Arra a kérdésre, hogy ezzel együtt jár-e majd a szavazati jog is, azt mondta, hogy ez bonyolult kérdés, s részszabályozást igényel. Példaként említette, ha valaki az Egyesült Államokban él magyar állampolgárként, akkor tud szavazati jogával élni, ha van Magyarországon bejelentett lakcíme. Semjén Zsolt azt mondta, az elfogadhatatlan, amit a szocialisták akartak, hogy legyenek magyar állampolgárok, akiknek bizonyos jogaik vannak, és kvázi B kategóriás állampolgárok, mindenféle korlátozással. Egy magyar nemzet van, egy magyar állampolgárság lesz.
    
Az egészségügyi ellátásról szólva azt mondta, hogy az mindenkit ott illet meg, ahol a társadalombiztosítási járulékát fizeti.
    
A KDNP elnöke kiemelte: arra is törekednek majd, hogy minden minisztérium külön foglalkozzon a határon túli magyarokkal azon a szakterületen, amely hozzá tartozik. Kérdésre megerősítette: lesz egy határon túli magyarokkal foglalkozó hivatal. Arra a felvetésre, hogy ez hozzá tartozik-e, úgy válaszolt: nyilván ebben különleges szerepe lesz, de amíg formálisan nincsenek kinevezve és beiktatva, tisztességtelen lenne arról beszélni, hogy egy hivatalnak ki lesz a vezetője.
    
A feladatmegosztásra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Navracsics Tibor feladata lesz a miniszterek munkájának összehangolása, de a két miniszterelnök-helyettes között nem lesz alá- vagy fölérendeltségi viszony. Semjén Zsolt saját leendő megbízatásáról szólva azt jegyezte meg, hogy az egy korlátozás nélküli, általános miniszterelnök-helyettesi poszt lesz. Amilyen ügyeket az élet hoz, és amilyenekkel a miniszterelnök megbízza, azokkal a kérdésekkel foglalkozik majd – mondta a KDNP elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!