Hivatalosan is bemutatta leendő kormányának tagjait. A Fidesz-KDNP-szövetség kijelölt kormányfője elsőként arról beszélt, mi az, amit felfogásuk szerint az emberek elvárnak a leendő magyar kormánytól. Mint hangsúlyozta, a választópolgárok döntése nem egyszerűen egy kormány megalakításáról szólt, hanem a kétharmados parlamenti eredménnyel megalapítottak egy új gazdasági, és politikai rendszert. Ennek része a kormány, amely feladata a nemzeti ügyek képviselete, illetve megvalósítása.
Kifejtette, hogy Magyarországnak olyan kormánytagokra van szüksége, akik meg tudnak felelni, a már említett új politikai és gazdasági rendszer megalapításának, követelményeinek. Hozzátette ezek az emberek megfelelő kvalitásokkal és jártassággal rendelkeznek, tapasztalt vezetők. Készen állnak arra, hogy politikai vezetőként viselkedjenek, azaz döntéseket hozzanak, és azokért vállalják a felelősséget.
A miniszterelnök-jelölt ezt követően személy szerint is megnevezte leendő kormányának tagjait. Így a Nemzetgazdasági Minisztériumot Matolcsy György, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot Fellegi Tamás irányítja majd. A nemzeti erőforrásokért Réthelyi Miklós, a külügyekért Martonyi János lesz felelős. A Honvédelmi Minisztérium vezetője Hende Csaba, míg a vidékfejlesztési miniszter Fazekas Sándor lesz. Semjén Zsolt az Orbán-kormány miniszterelnök-helyettesi posztjának várományosa. Mint ismert, az előző héten Orbán Viktor két személyt már megnevezett a kabinetből, Navracsics Tibor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, kormányfőhelyettesként, Varga Mihály pedig államtitkárként a Miniszterelnökséget vezeti majd.
Matolcsy György irányítja a Nemzetgazdasági Minisztériumot. Tőle a gazdaság talpra állítását várják a magyar emberek, hogy „sereghajtóból ismét éllovasok legyünk” – mondta indoklásul Orbán Viktor. A leendő miniszterelnök elmondta, hogy a külügyminiszterként már korábban megnevezett Martonyi Jánostól azt várják az emberek, szerezze vissza az ország nemzetközi tekintélyét.
A belügyminiszter Pintér Sándor lesz. Az ő feladata a közrend és a közbiztonság helyreállítása lesz. „Nincs vesztegetni való idő” – mondta Orbán. Pintér mellett a tapasztalata szólt – tette hozzá.
Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója lesz. Feladata lesz a közvagyon védelme, annak bizonyítása, hogy az állam is lehet jó gazda.
Réthelyi Miklós professzort a nemzeti erőforrás minisztérium élére kérte fel Orbán Viktor. A leendő miniszterelnök elmondása szerint Réthelyi az új kormány legtapasztaltabb tagja, korábban az Antall-kormány népjóléti tárcájánál is dolgozott.
Fazekas Sándor lesz a nemzeti ügyek kormányának vidékfejlesztési minisztere. „Az emberek azt várják tőle, hogy végre legyen valaki, aki a vidéket talpra állítja!” – hangsúlyozta a Fidesz-elnöke.
Orbán Viktor Hende Csabát a Honvédelmi Minisztérium vezetőjének kérte fel. A választók azt várják Hendétől, hogy véget vessen annak, hogy a honvédelem a bűnügyi krónikák főszereplője legyen.
Mint ismert: Orbán Viktor múlt héten Navracsics Tibort a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel, egyben miniszterelnök-helyettes is lesz.
Varga Mihályt kérte fel a Miniszterelnökség vezetőjének Orbán Viktor.
A leendő miniszterelnök Semjén Zsoltot miniszterelnök-helyettesnek kérte fel.
Orbán Viktor – Miniszterelnök
Orbán Viktor 1963-ban született Székesfehérvárott. 1986-ban vette feleségül Lévai Anikó ügyvédnőt, akivel öt közös gyermeket nevelnek. 1981-ben érettségizett a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium angol tagozatos osztályában. Egy év sorkatonai szolgálat után 1982-ben nyert felvételt Budapestre, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karára, ahol 1987-ben szerzett diplomát. 1988. március 30-án társaival megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz). 1989 októberéig a párt szóvivője, ezt követően egy éven át az országos választmány tagja lett. 1990 májusa és 1993 májusa között pártja frakcióvezetője volt. 1993 májusában a Fidesz elnökévé választották, tisztségében az 1994-ben és 1995-ben is megerősítették. 1998-ban a Fidesz megnyeri a választásokat, így Orbán Viktor – mindössze 36 évesen – lett a Fidesz-FKgP-MDF-kormány miniszterelnöke. Kormányzása alatt, 1999. február 9-én az Országgyűlés nagy többséggel döntött Magyarország NATO-csatlakozásáról. A 2002-es választások azonban – a közvélemény-kutatási adatokat meghazudtolva – a párt vereségével végződtek. Orbán Viktor ezt követően kis időre eltűnt a közéletből, majd a párt elnökeként tért vissza a politika porondjára. 2002. áprilisban a Fidesz-MDF közös országos lista vezetőjeként lett az Országgyűlés tagja. A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 6-tól a Fidesz frakcióvezető helyettese.
Semjén Zsolt – Miniszterelnök-helyettes
Semjén Zsolt 1962. augusztus 8-án született Budapesten. Nős, felesége középiskolai énektanár, karvezető és egyházzenész. Három gyermekük született. 1981-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. 1981 és 1984 között hivatalsegéd a budapesti Kisipari Termeltető Vállalatnál. 1990-ben a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián teológusként végzett. 1990 és 1994 között az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottja, a KDNP-frakció hivatalvezetője, frakciótitkára és szóvivője volt. 1992-ben az ELTE-n szociológus diplomát szerzett. 1996-ban címzetes egyetemi docens kinevezést kapott. 1989. március 10-én a KDNP alapító tagja. 1990-ben a KDNP országos elnökségi tagja, 1993-1994 között az országos fegyelmi és etikai bizottság elnöke, 1990-1991-ben az intézőbizottság tagja, az I-II. kerületi KDNP-szervezet elnöke. 1997-ben rövid ideig a párt alelnöke volt. 1995-1997 között a KDNP frakcióvezető-helyettese. A KDNP-frakció megszűnése után független, novemberben az MDF-képviselőcsoporthoz csatlakozott. 2002. áprilisban Fidesz-MDF közös országos listáról szerzett újabb mandátumot. 2006. május 16-tól a KDNP frakcióvezetője. 2006. május 30-tól az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja.
Varga Mihály – Miniszterelnök-helyettes
Varga Mihály 1965. január 26-án született Karcagon. Nős, felesége vegyész, három gyermekük született. 1983-ban a karcagi Gábor Áron Gimnáziumban érettségizett. 1989-ben az MKKE áruforgalmi szakán szerzett oklevelet. A diploma megvédése után a Budapesti 43. sz. Állami Építőipari Vállalatnál gazdasági revizor, majd 1990-ben Szolnokon a Kelet-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat munkatársa. 1988 decemberében csatlakozott a Fiatal Demokraták Szövetségéhez, az első Szolnok megyei Fidesz-csoport alapítója Karcagon. 1990 decemberétől tagja a Fidesz Országos Tanácsa Elnökségének. 1993-ban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet elnökévé választották. 1994-től a Fidesz alelnöke, a párt gazdasági kabinetjének a vezetője. 1994-től 2003-ig országos alelnök, választmányi tag, a gazdasági kabinet irányítója. 2005. június 11-től a párt gazdaságpolitikáért felelős alelnöke. A törvényhozásban 1995-től 1998-ig frakcióvezető-helyettes. 1998. július 14-től 2000. december 31-ig a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára; 2001. január 1-től 2002. május 27-ig pénzügyminiszter. 2002-ben megvédte karcagi egyéni mandátumát. Kormányzati megbízatása lejártával átvette a költségvetési és pénzügyi állandó bizottság vezetését.
Navracsics Tibor – Kancellária
Navracsics Tibor 1966-ban született Veszprémben. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1990-ben szerzett diplomát. Ezt követően a Veszprémi Városi Bíróságon, a bírói szakvizsga letétele után pedig a Veszprém Megyei Önkormányzatnál dolgozott. 1993-1997 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen volt tanársegéd. 1994-ben végzett az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogász-politológus szakon. Az 1996-97-es tanévben egy ösztöndíj segítségével Angliában, Brightonban tanított a Sussex Egyetem Sussex Európai Intézetében. 1997 óta előbb adjunktusként, majd a mai napig docensként oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Intézetében 1999-ben doktorált politikatudományból. 1999-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal Sajtó- és Információs Főosztályának vezetője volt. 2003-tól a Fidesz elnöki kabinetfőnöke, majd 2006 májusától az országgyűlési frakció vezetője. 1996-tól a Magyar Politikai Intézet Egyesület alelnöke, 1999-től a Politikatudományi Szemle szerkesztőbizottságának tagja; 2001-tól a Magyar Politikatudományi Társaság elnökségi tagja.
Pintér Sándor – Belügyminisztérium
Pintér Sándor 1948. július 03-án született Budapesten. Pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, először segédnyomozó volt Zuglóban. Közben járt a BME Gépészmérnöki Karára és a Rendőrtiszti Főiskolára is. 1978-ban diplomázott a főiskolán. 1986-ban jogi diplomát is szerzett. 1985-ben került a Budai Rendőrkapitányságra bűnügyi osztályvezetőnek, majd megbízott kapitányságvezetőnek. 1988-ban átirányították a Pest Megyei Főkapitánysághoz, ahol a vizsgálati osztály vezetőjévé nevezték ki. 1990 és 1991 között a Pest megyei főkapitány közbiztonsági helyettesévé léptették elő. 1991-ben Budapest rendőrfőkapitánya lett, majd kinevezték országos főkapitánnyá, öt év után azonban nyugállományba vonult. 1991-ben vezérőrnaggyá, majd 1993-ban altábornaggyá nevezték ki. Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett.
Martonyi János – Külügyminisztérium
Martonyi János 1944. április 5-én született Kolozsvárott. Nős, két felnőtt gyermeke és négy unokája van. Az állam- és jogtudományok doktora ("summa cum laude", 1967), az állam- és jogtudományok kandidátusa (1975). 1969-től vállalati jogtanácsos, 1979-től kereskedelmi titkár Brüsszelben, 1984-től osztályvezető, majd főosztályvezető a Külkereskedelmi, illetve Kereskedelmi Minisztériumban. 1989-1990 között privatizálási kormánybiztos volt. 1990-1991 között közigazgatási államtitkár a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában; 1991-1994 közigazgatási államtitkár a Külügyminisztériumban. 1994-1998 között ügyvéd, a Baker&McKenzie nemzetközi ügyvédi cég irodavezető partnere, európai igazgatóságának tagja. 1987-től oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán; 1997-től tanszékvezető egyetemi docens, majd 2000-től tanszékvezető egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetemen. 1995-1998 vendégprofesszor a Brugge-i és Natolin-i (Varsó) Európa Egyetemen, 1996-ban a Közép-Európa Egyetemen. 1998-2002 között már betöltötte a külügyminiszteri posztot, a kormányváltás után főfoglalkozású egyetemi tanár és ügyvéd lett.
Fellegi Tamás – Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Fellegi Tamás László Budapesten született 1956. január 7-én. Nős, felesége Szokolszky Ágnes pszichológus, házasságukból két fiúgyermek született. 1974-ben érettségizett a Trefort Ágoston Gimnáziumban. 1976-ban vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1981-ben diplomázott. 1985-ben ösztöndíjjal a Harvard Egyetemen tanult. 1993 és 1994 között főállásban a Fidesz elnökének volt politikai tanácsadója. 1996 és 2000 között a MATÁV Rt. ágazati igazgatója, majd a telekommunikációs vállalat kormányzati kapcsolatokért és szabályozói tevékenységéért felelős vezérigazgató-helyettese lett. 2009-ben megalapította az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. nevű vállalkozását, amelynek ügyvezetője és többségi tulajdonosa. Az Infocenter.hu Zrt., amely egy médiabefektetési vállalkozás, 100 százalékos tulajdonosa a Heti Válasz kiadójának, valamint a Lánchíd Rádiónak, illetve kisebbségi tulajdonosa a Class FM országos kereskedelmi rádiónak.
Réthelyi Mikós – Nemzeti Erőforrások Minisztériuma
Réthelyi Miklós 1939-ben született. A pécsi orvosi egyetemen végzett Szentágothai János kezei alatt, akivel együtt került Budapestre a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Anatómiai Intézetéhez. 1991-ben négy jelölt közül őt választották meg a SOTE rektorának, a posztot négy évig töltötte be. 1995-től öt évig a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központját vezette, de 1994-2004 között a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgatója is volt. 2000 óta a Semmelweis Egyetem, Szentágothai János Idegtudományok Doktori Iskoláját vezeti. Dolgozott és tanított Ukrajnában, Párizsban és több alkalommal az Egyesült Államokban is. Két esetben vállalt államigazgatási pozíciót: 1990-ben a népjóléti tárca főosztályvezetője volt, 1998-1999 között az Oktatási Minisztérium Tudományos Ügyek Főosztályát vezette.
Matolcsy György – Nemzetgazdasági Csúcsminisztérium
Matolcsy György 1955. július 18-án született Budapesten. A budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem ipari karán szerzett diplomát 1977-ben. 1978-ban a Pénzügyminisztériumba került. 1985-től a Pénzügykutató Intézetben a tulajdonreform lehetőségeit vizsgálta. 1989 végén a Magyar Demokrata Fórum elnökének felkérésére Matolcsy György bekapcsolódott egy későbbi kormányprogram kidolgozásába. 1990 májusában Antall József miniszterelnök személyes gazdasági tanácsadójává nevezte ki, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, egyben a Gazdaságpolitikai Titkárság vezetője és a Gazdasági Kabinet titkára lett. 1990 decemberében államtitkári tisztségéről lemondott. A Fidesz gazdasági szakértőjeként 1998-ban ő készítette a párt gazdasági programját. 1998 végétől Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének tagja.
Fazekas Sándor – Vidékfejlesztési Minisztérium
Fazekas Sándor Karcagon született 1963. május 03-án. Nős, felesége Fazekas Irén, adminisztrátor. Gyermekeik Sándor (1991) és Bence (1993). Általános iskolai tanulmányait Kenderesen, középiskolai tanulmányait Kisújszálláson végezte. Szegeden a jogi egyetemet Cum Laude eredménnyel végezte. Az egyetem után a SZIM Karcagi Gépgyár Rt-nél jogtanácsos volt. 1990 óta Karcag város polgármestere. 1994-1998 között megyei önkormányzati képviselő volt, jelenleg is tagja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzatnak, 2002 óta, mint a Fidesz frakcióvezetője. 1998-2002 között országgyűlési képviselőként dolgozott, mint frakcióvezető helyettes. A Fidesz önkormányzati tagozatának alelnöke. 1990 óta Karcagon egyéni önkormányzati körzetben látja el a képviselői teendőket. A 2006. évi országgyűlési választásokon Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listán nyert mandátumot. A leköszönő parlament a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság tagja. Hobbija az utazás, kerékpározás, olvasás.Hende Csaba – Honvédelmi minisztérium
Hende Csaba 1960. február 5-én született Szombathelyen. Nős, felesége tanítónő Zugligeten. Két iker leánygyermekük született. 1978-ban a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Szombathelyen a 2. számú ügyvédi munkaközösségben kezdte jogászi pályáját; 1984-től ügyvédjelölt, 1986-ban szakvizsgázott, 1987-1991-ig ügyvéd. 1991 és 1994 között kabinettitkár a Honvédelmi Minisztériumban. 1994-től 1998-ig újra Szombathelyen dolgozott, mint egyéni ügyvéd. 1990 és 1997 között az Apáczai Csere János Alapítvány tagja. 1988. novemberben belépett a Magyar Demokrata Fórumba, 1990-1991-ben a szombathelyi szervezet elnöke, 1990-től 2002-ig a Vas megyei, 1993-1996-ban országos választmányi tag. 1993-tól 1996-ig az MDF országos etikai biztosa, 1996-tól 2002-ig a párt országos elnökségi tagja, 1999-től 2001-ig országos alelnök, 2001-2002-ben általános alelnök. 2002-től Orbán Viktor felkérésére a polgári körök mozgalmának országos irányítója. 2002. áprilisban a Fidesz-MDF közös országos listáról bejutott az Országgyűlésbe, ahol a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság tagja volt.