A devizahiteles törlesztőrészletek jövő februártól csökkenhetnek az elszámolási törvény nyomán. A törlesztőrészletek 25-30 százalékkal lehetnek kevesebbek – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón, amelyen a Fidesz-KDNP tapolcai évadnyitó frakcióülésének döntéseiről számolt be. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: polgárellenes gyakorlat volt, amikor szabadjára engedték a bankok profitéhségét.
A politikus a tájékoztatón ismertette a bankok elszámoltatásának menetrendjét. Eszerint pénteken nyújtják be a törvényjavaslatot a parlamentnek, amely szeptember 24-én szavaz róla. A 400 érintett pénzintézetnek minden deviza- és forinthitellel el kell számolnia, ami összesen mintegy 1,3 millió családot – nagyságrendileg 680 ezer deviza- és 650 ezer forintalapú hitelt – érint – ismertette.
Elsőként a devizahitelesek esetében számolnak el. A nem perelő bankoknak 2015. január 15-29. között kell elküldeniük ügyfeleiknek az elszámolást, a perelő pénzintézeteknek február 14-28. között. Előbbi devizahiteles ügyfeleknek februártól, utóbbiaknak márciustól csökkennek a törlesztőrészletei – tájékoztatott. A forinthiteleseknél 2015. január 5-12. közé esik majd a perindítás időszaka – közölte Rogán Antal.
Kamatemelési moratóriumot vezetnek be 2016. április 30-ig
Az elszámolási törvény alapján a bankoknak vissza kell térniük a tisztességes kamatszintre, egyúttal a jogszabály kamatemelési moratóriumot vezet be legkésőbb 2016. április 30-ig – közölte Rogán Antal.
Tájékoztatása szerint azoknál az ügyfeleknél, akiknek még élő szerződésük van, úgy számolnak el, hogy a banknak a tisztességtelenül elvett pénzösszegeket úgy kell kezelnie, mintha azzal az ügyfél előtörlesztett volna. Emellett vissza kell térni a szerződéskori kamatszintre, hiszen ez jelenti azt, hogy tisztességtelenek az egyoldalú kamatemelések – mondta Rogán Antal. A kamatemelési moratórium értelmében pénzügyi intézmény egyoldalú kamat-, költség- vagy díjemelésre nem lesz jogosult.
A 2016-os határidőig az Országgyűlés újabb jogszabályokat fogad majd el, hogy a bankok áttérjenek az átlátható árazásra. Arra számítanak ugyanis, hogy ha kialakulnak a tisztességes árazáson alapuló hitelezés feltételei, akkor az emberek is bátrabban mernek majd kölcsönt felvenni.
Az MNB határoz majd a banki elszámolás képletéről
Az elszámolási törvény a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) hatalmazza fel arra, hogy rendeletet alkosson arról, milyen képletek alapján történjen meg a pénzintézetek ügyfelei felé az elszámolás – mondta el Rogán Antal a sajtótájékoztatón. Hozzátette: szintén az MNB joga lesz, hogy minden egyes hitelszerződésnél és ügyfélnél ellenőrizze az elszámolást. A jegybank határoz majd az elszámolási formanyomtatványról is.
Rogán Antal kérdésre közölte, ezermilliárd forint környékén van az az összeg, amelyet a magyar bankrendszernek vissza kell fizetnie a családok számára.
Speciális esetek
A speciális esetekről szólva Rogán Antal kifejtette: akinek már lezárult a szerződése, annak esetében a banknak készpénzben kell elszámolnia az említett határidőkkel. A 2009. július 26. előtt megszűnt hitelek esetében az elévülés miatt a pénzintézetnek nem kell elszámolnia.
A banknak - az ügyfél kérésére - a végtörlesztőkkel is el kell számolnia, ezekben az esetekben azonban a végtörlesztéskor érvényesített kedvezmény mértékét a pénzintézet jogosult levonni. A végtörlesztők ezt jövő márciusban kezdeményezhetik a bankjuknál, amely novemberben köteles elszámolni.
Az árfolyamgátba belépett ügyfeleknél szintén lesz elszámolás, de náluk az összeget először a gyűjtőszámláról kell levonni, és azt követően lehet a meglévő tőketartozást csökkenteni.
Véget ért az apró betűk korszaka
A devizahitelek forintosítását firtató kérdésre megerősítette: fenntartják az erre vonatkozó szándékukat, de erről döntés még nem született.
A most zajló devizahiteles eljárásokban a bankok részleges pernyeréseiről a politikus azt mondta: az államnak ezekben az esetekben fellebbeznie kell. A legutolsó fordulóig képviselni fogjuk a magyar családok érdekeit – rögzítette. A frakcióvezető a most bejelentett lépéseket úgy értékelte, hogy az apró betűk korszaka Magyarországon véget ért. Az elszámolás lezárultával át kívánunk térni a tisztességes és fair bankrendszer időszakára – mondta Rogán Antal.
Szeptember 24-ig elfogadja az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi törvénycsomagot
Az Országgyűlés a fogyasztók védelmének erősítése érdekében szeptember 24-ig elfogadja a már a parlament előtt fekvő fogyasztóvédelmi törvénycsomagot. Erről is beszámolt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
A frakcióülésen felhatalmazást adtak a kormánynak arra, hogy készítse el és nyújtsa be a parlamentnek azokat a szükséges törvénymódosításokat, amelyek egy nonprofit alapú közműszolgáltató cég állami tulajdonként történő létrehozását teszik lehetővé.
A Norvég alap pénzeivel összefüggésben a tanácskozáson arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarországon mindenkire a magyar törvények érvényesek – mondta Rogán Antal. Magyarországon még norvég pénzt sem lehet ellopni, és a civileknek sem lehet lopni – fogalmazott a kormánypárti politikus. Annak, aki jogszabályt sért, a magyar jogszabályoknak kell alá vetnie magát. Hozzátette: azt kérik, mindenki várja meg a szükséges hatósági eljárások lezárását. Rogán Antal egyúttal óvott attól, bárki abba a látszatba keveredjen, hogy esetleg bűnpártolást fedez.
A frakcióvezető jelezte: több, a gyermekek védelmével összefüggő jogszabályt is áttekintenek, ennek részleteiről a napokban adnak majd tájékoztatást.
Harrach Péter: a kormány az igazságosság és a tisztesség szempontját érvényesítette
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a bankok elszámoltatása kapcsán kiemelte: polgárellenes gyakorlat volt, amikor szabadjára engedték a bankok profitéhségét. Összegzése szerint a kormány az igazságosság és a tisztesség szempontját érvényesítette egy olyan szférával szemben, amelynek a gazdasági és politikai hatalma nem csekély.
Az uniós támogatásokról azt mondta: az a nagy összegű támogatás, ami az elkövetkező hét évben érkezik hazánkba, lehetővé teszi a felkészülést arra az időszakra, amikor az önfenntartást a fejlesztések területén meg kell valósítani.
A frakcióülésen az Emmi beszámolójából kiemelve az oktatást rámutatott: azok a nagy változások, amelyek Hoffmann Rózsa korábbi köznevelési államtitkár idején történtek, biztosítják az oktatás feltételeit. Megállapította: azok az iskolák, amelyek eddig bizonytalanságban éltek, nyugodt körülmények között tudják feladatukat ellátni. A pedagógus életpálya mellett kiemelte az oktatás tartalmi megújítását, a tankönyvek fejlesztését. Értékelése szerint Czunyiné Bertalan Judit személyében olyan államtitkár került a köznevelés élére, aki a folyamatosságot biztosítja, közigazgatási tapasztalatokkal bír, s a rendszer finomhangolását el tudja végezni.