Tiltakozását fejezte ki az egyházzal és annak ünnepeivel kapcsolatos gyalázkodó, gyűlöletkeltő megnyilatkozások miatt szerdán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). Erdő Péter bíboros, prímás, az MKPK elnöke a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta: az utóbbi napokban az interneten jelent meg olyan írás a pünkösdhöz kapcsolódóan, amely mélyen sérti a keresztények érzelmeit „és kimeríti az istenkáromlás fogalmát.”
„Fájdalommal tapasztaljuk, hogy az utóbbi időben megint egyházunkkal és legszentebb ünnepeinkkel kapcsolatban gyalázkodó, gyűlöletkeltő megnyilvánulásokra kerül sor” – olvasható a közleményben, amelyet az MKPK nyári ülését lezáró sajtótájékoztatón tettek közzé. Egyúttal aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy más közösségek is hasonló támadások céltábláivá válnak. „Ugyancsak számos esetben találkozunk a tájékoztatásban a manipuláció és az egyházunk elleni tervszerű hitelrontás jelenségével” – tette hozzá a testület.
Mint írták, kötelességüknek tartják, hogy hitet tegyenek az emberi méltóság védelme és a szabadságjogok helyes értelmezése mellett. Leszögezték: a szólásszabadság nem jogosíthat fel senkit a rágalmazásra, a személyek, nemzetek, nemzetiségek, etnikai csoportok, vallási közösségek és általában a hívő emberek elleni izgatásra, gyalázkodásra és gyűlöletkeltésre. „A szabadságjogokkal való durva visszaélés népünk életét, összefogását és jövőjét veszélyezteti” – közölte a püspöki konferencia, amely azzal zárta közleményét: „Csak a nagylelkű szeretet és az önfegyelem segít a kiengesztelődésben és a kölcsönös bizalom építésében.”
Erdő Péter bíboros, prímás, az MKPK elnöke a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta: az utóbbi napokban az interneten jelent meg olyan írás a pünkösdhöz kapcsolódóan, amely mélyen sérti a keresztények érzelmeit „és kimeríti az istenkáromlás fogalmát”. A szabadsághoz érettség és fegyelem kell, hogy társuljon, ami „segíti a konstruktív együttélést” – jegyezte meg az esztergom-budapesti érsek.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 2-án és 3-án megtartotta nyári rendes ülését, melynek során az alábbi témákat tekintették át.
A világegyház és a magyar egyház a papok évét ünnepli
XVI. Benedek pápa az arsi plébános, Vianney Szent János halálának 150. évfordulója alkalmából meghirdette a papok évét, amelynek ünnepélyes megnyitására június 19-én, Jézus Szent Szívének ünnepén kerül sor Rómában. Hazánkban minden egyházmegyében ünnepi szentmisével nyitják meg az évet.
A Magyar Katolikus Kultúra Napjai
A Magyar Katolikus Egyház művészeti értékeinek bemutatására idén ősszel első alkalommal rendezik meg a Magyar Katolikus Kultúra Napjait. A konferencia egyben jóváhagyta a Magyar Katolikus Kulturális Központ megalapítását, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán hoztak létre.
Magyar Katolikus Nap
2010 őszén rendezi meg a Püspöki Konferencia a Magyar Katolikus Napot, amelynek során hazai és határon túli magyar katolikus intézmények, lelkiségi mozgalmak, közösségek találkoznak egymással.
Szlovák–magyar imanap Mátraverebély-Szentkúton
A magyar és a szlovák nép békéjéért tartanak imanapot a mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhelyen június 6-án, szombaton 9 órától.
Cigánypasztorációval kapcsolatos körlevél a papoknak
Székely János püspök, az MKPK cigánypasztorációs referense körlevélben fordul a papsághoz, amelyben összefoglalja a cigányok lelkipásztori gondozására vonatkozó szentszéki dokumentumok tartalmát, segítve a papokat a cigány hívek lelkipásztori szolgálatában.
Részvétel az 1000 éves Gyulafehérvári Főegyházmegye alapítási ünnepségén
Az idén 1000 éves Gyulafehérvári Főegyházmegye szeptember 29-én, Szent Mihálynak, a főegyházmegye védőszentjének ünnepén szentmisével emlékezik meg alapításáról.
Magyarországra látogat a jezsuita rend generálisa
Szeptemberben Magyarországra érkezik Adolfo Nicolás, a jezsuita rend generálisa.
Écsy Gábor marad a Katolikus Karitász igazgatója
A konferencia további öt évre megerősítette hivatalában Écsy Gábort, a Katolikus Karitász igazgatóját.