A KDNP szerint a világpiaci energiaárak alapján Magyarországon is csökkenthető lenne az áram, a gáz és a távhő ára – mondta Molnár Béla, országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a világgazdasági válság következtében az elmúlt 8-9 hónapban jelentősen csökkent a stratégiai nyersanyagok világpiaci ára, összességében 60-70 százalékos energiaár csökkenés figyelhető meg.
A nyersolaj például a tavaly augusztusi 137 dollár helyett már jó ideje 40-50 dollár között ingadozik, az orosz földgáz ára szintén jelentősen, 26-27 százalékot csökkent (485 dollár helyett már csak 358 dollárba kerül) és a Magyarországon hivatkozási alapnak számító lipcsei áramárak is megfeleződtek év eleje óta (90 euróról 40-50 euróra) – lásd lent táblázatok.
Eközben Magyarországon nem csökkentek az árak, inkább emelkedtek, vagy helyben maradtak. A világon más tendenciák vannak, akkor itthon miért nem csökkennek az árak? – tette fel a kérdést a képviselő. Úgy látszik, hogy a liberalizált magyar energiapiac egyirányú: csak emelkedhetnek az árak. Kijelentette: elvárjuk, hogy a hazai energiaárak – a villany, gáz és távhő ára – is csökkenjen. A Budapest 101 lakótelepén élő magyar állampolgárok elvárják, hogy a távhő ára csökkenjen – hangsúlyozta Molnár Béla.
Mindennek hátterében a politikus szerint az áll, hogy a kormány liberalizálta az energiapiacot, azóta emelkedtek 30-40 százalékkal az árak. Hozzátette: nem valós piac van, hanem néhány kereskedő olyan árat kér, amilyet csak akar, mert nincs túlkínálat. A kormány erőlteti az energialiberalizációt, így minden teher a fogyasztókra hárul, a kereskedők, termelők pedig extraprofitot termelnek. Mint mondta: a kormány bújtatva visszahozta ugyan az árképzésbe való belenyúlást, de nem eléggé hatékonyan. A gáz, a villany és a távfűtés árát még a kormány által kontrollált szolgáltatások területén sem csökkentették, pedig ezt megtehetnék. Az indokolt árcsökkenések elmaradása következtében lényegét tekintve további burkolt megszorítások történnek, ami elmélyíti az energiaszegénységet, de romlik a gazdaság versenyképessége, és a munkahelyek száma is csökken – olvasható a tájékoztatón kiosztott háttéranyagban.
Molnár Béla kijelentette: ez a helyzet elfogadhatatlan, hiszen miközben megszorításokat vezetnek be, a nagy gazdasági szereplők (melyeknek többsége külföldi) a mi zsebünkből szereznek extraprofitot. Ez ellen tiltakoznunk kell, követeljük, hogy az energiaárakat csökkentsék, sürgősen és tárgyilagosan elemezzék a versenypiaci nyitás következményeit, és törvényi szabályokkal védjék a fogyasztókat az ilyen extraprofitok ellen. Hozzátette: legyen lehetőség a szociális tarifa bevezetésére, azaz, hogy a minimum energiamennyiséget megfizethető áron kapják meg a szegénységi küszöb alatt élő rászorulók.
Mint mondta, az Energiahivatal szerint 10 százalékos importár-mérséklődés 6-7 százalékos fogyasztói árcsökkentést indokolna, jelen esetben tehát például a gáz árának 15 százalékkal kellene csökkennie.


