Csak a Fidesznek van esélye arra, hogy stabil többséget szerezzen az új Országgyűlésben, márpedig a legmélyebb és legfontosabb változások így valósíthatók meg a legegyszerűbben és legeredményesebben – írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent publicisztikájában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: „ma csak a Fidesz van abban a helyzetben, hogy képes legyen összefogni az új többséget, és képes legyen érvényt szerezni az Országgyűlésben az új többség közös akaratának, céljainak”. A legfontosabb célokat ugyanakkor csak egyértelmű társadalmi felhatalmazás alapján, csak stabil többséggel lehet megvalósítani – írta a Fidesz elnöke.
Közös célnak nevezte, hogy „erős Magyarországot építsünk”, amihez erős kormány kell. Cél, hogy helyreállítódjon a közbizalom, amihez nélkülözhetetlen, hogy kivizsgáltassanak a gyanús ügyek, és felelősségre vonódjanak azokat, akik miatt az ország ilyen mély válságba került. Célként jelölte meg a közbiztonság helyreállítását is. Orbán Viktor szerint cél továbbá, hogy tíz év alatt egymillió új legális munkahely megteremtése. „Ez azt jelenti, hogy a brutális megszorítások helyett munkahelyteremtő erőfeszítésekre van szükség, hiszen míg a megszorítás legyengít, addig az új munkahelyek erősebbé tesznek” – fogalmazott a pártelnök. „Közös célunk eltakarítani a szocialista kormányzás romjait, vagyis visszavonni az olyan káros és igazságtalan intézkedéseket, mint az ingatlanadó, amellyel a családok utolsóként és egyetlenként megmaradt tulajdonát akarják megadóztatni azok, akik kikerülték a magyar adórendszert, elprivatizálták az állam vagyonát, és csődbe vitték az országot” – írta Orbán Viktor hozzátéve, hogy közös cél az egész Gyurcsány–Bajnai-korszak lezárása is.
A Fidesz elnöke úgy látja, hogy a kormányerőknek nem maradt más fegyvere, mint az, hogy megpróbálja megosztani az új többséget. A jobboldal megosztása egyedül az MSZP érdeke - tette hozzá. Véleménye szerint a pécsi polgármester-választás eredménye világosan megmutatta, hogy a siker útja az egységes jobboldal útja. A polgármester-választás eredményét a pártelnök „régen várt, felszabadító erejű politikai földindulásnak” nevezte. Mint fogalmazott, egy ekkora fordulat már korszakváltást jelez. A tények azt mutatják, többről van szó, mint hogy a szocialista szavazók nem mentek el szavazni. Hozzátette: egy részük valószínűleg nem ment el, egy részük viszont elment, és a Fideszre szavazott. „Ezt nevezem én földindulásnak” – írta a Fidesz elnöke hozzátéve, hogy Pécs a szocialista politika bástyája, a Gyurcsány–Bajnai-korszak egyik tartópillére volt az elmúlt évtizedben.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: „az erő ma csak az új többség egységében, a Fideszben van. Június 7-én ez az erő megmutatkozhat, és ha elég sokan leszünk, akár azonnal el is törölheti a Gyurcsány–Bajnai-korszakot”.