Hamarosan hozzájuthatnak a pénzükhöz a svájci-magyar civil alapok pályázatain nyertes szervezetek, miután megállapodott erről a magyar és a svájci kormány – erősette meg a Napi Gazdaság értesülését Csepreghy Nándor. A lap szerint a kedvezményezetteknek járó összegeket a jövőben nem az Ökotárs Alapítvány által vezetett társulás kezeli majd, hanem a Miniszterelnökség egyik háttérintézménye, a Széchenyi Programiroda.
Amíg az Ökotárs ellen zajlik a vizsgálat, addig Svájc a magyar kormánnyal kötött megállapodás alapján az Ökotárs kihagyásával, a magyar kormányon keresztül kifizeti a támogatást a nyertes projekteknek. Így az Ökotárs elleni vizsgálat miatt nem éri hátrány a támogatott civil szervezeteket – közölte az MTI kérdésére Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
A Napi Gazdaság december 16-án azt írta: a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást kezdeményezett az Ökotárs Alapítványnál, a vizsgálat legfeljebb 45 napig tart.