Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke arra számít, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség megkapja a szavazatoknak több mint a felét a európai parlamenti választáson, s ennek a többségnek lesz belpolitikai következménye. A Fidesz elnöke miután leadta szavazatát újságíróknak azt mondta, elégedett lenne, ha a leadott voksok felét megszereznék.
A KDNP elnöke kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a várt eredmény esetén az európai civilizáció alapján az következne, hogy a Bajnai-kormánynak azonnal le kellene mondania. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Bajnai Gordonnak ezt a döntést már a hétfői parlamenti ülésen be kellene jelentenie.
Semjén Zsolt európai szinten azt várja, hogy a néppárt megnyeri a választást, és így továbbra is a legnagyobb frakció marad az EP-ben.
A pártelnök reményét fejezte ki, hogy sokan mennek el szavazni Magyarországon. Erre a reményre az jogosít fel – mondta –, hogy az emberek tudják, ez a voksolás nemcsak uniós, hanem belpolitikai kérdésekről is szól. Az embereknek lehetőségük van arra, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a kormánnyal, a szocialistákkal szemben, „beírják az elégtelent a Bajnai-kormány bizonyítványába – fűzte hozzá.
Orbán Viktor, a Fidesz vezetője miután felesége és legnagyobbik lánya társaságában leadta szavazatát a fővárosban, újságíróknak azt mondta, hogy a magyar demokrácia nem „ősöreg demokrácia”. A második EP-választáson, az a fontos, hogy „egy kicsit mindig erősödjünk”, az emberek egy kicsit mindig közelebb érezzék magukhoz azokat a fontos kérdéseket, amelyekről döntenek.
Harmincnyolc százalék feletti részvételnél már minden ok megvan arra, hogy elégedettek legyünk – közölte.
Arra a kérdésre, hogy hány fideszes képviselőre számít, úgy válaszolt, ha a leadott voksok felét megkapják, „az maga a csoda”. A modern demokráciákban szinte példa nélküli, alig van egy-két kivétel, hogy egy politikai erő akkora közbizalmat élvezzen, hogy a leadott voksok felét meg tudja szerezni. Ha ez nekünk sikerül, már elégedettek vagyunk – tette hozzá.
Örülnék, ha vasárnap este felhívhatnám az Európai Néppárt elnökét, és azt mondhatnám, hogy új európai csúcstartó van, és mi magyarok vagyunk azok – jelentette ki.