Varga-Bajusz Veronika Szatmárnémetiben: A nemzet születésnapja minden magyaré

A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré - hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.

Varga-Bajusz

 

Ez az ünnep arról szól, hogy összetartozunk, nyelvünkön, hagyományainkon, szokásainkon, gondolkodásunkon keresztül, hogy összetartozunk itt a Kárpát-medencében mi, magyarok

- mondta Varga-Bajusz Veronika. Kifejtette: Szent István király, a magyarok egyik legnagyobb formátumú államférfija a keresztény fundamentumra épülő hazát teremtett, amelynek több mint ezeréves fennmaradása nem a véletlen játéka volt: az oltalmazó kereszténységre, a hagyományokat tovább éltető kultúrára, a hitet és nyelvet őrző családokra és az elhivatottság tudatára alapult.

Az elkövetkező évek is arról szólnak majd, hogy meg tudja-e őrizni a magyarság döntési jogát, meg tudja-e védeni Szent István örökségét. „Közös felelősségünk, hogy nemzetünk értékállóságát, a teremtett világ rendje iránti tiszteletét, a családok iránti elkötelezettségét megőrizzük egy olyan korban, amikor számos helyen a mindezen értékeket tagadó amorf ideológiák tombolnak” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Felidézte: Szent István király a nyugati kereszténységet választotta, ugyanakkor jó kapcsolatokat ápolt Kelet felé is. A magyarok számára - bár tisztelik a többi nemzetet - mindig a magyar nemzet érdekei az elsődlegesek. Másfelől

a magyar nemzeti érdekeket csak a magyarok fogalmazhatják meg, és ezeket meg kell védeni, ha veszélybe kerülnek

– szögezte le az államtitkár. Hozzáfűzte, „a magyar békés nemzet, nem keresi és nem szereti a konfliktust, de a békeszeretet nem egyenlő az ostobasággal (...) Nekünk mindannyiunknak feladatunk, felelősségünk ezt a történelmet tovább írni, ugyanazzal a felelősséggel, ugyanazzal a hazaszeretettel és bölcs belátással, amely nemzetünk érdekeit, értékeit tartja mindig a szemünk előtt, és a Jóisten segítségét hívva”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!