Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, akkor Európa saját sírját fogja megásni - hangoztatta a Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján, a Nemzeti régiók és közösségek Európája című kerekasztalbeszélgetésen.
Szili Katalin felidézte: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezése több mint egy évtizedre tekint vissza, és a végkifejlethez közeledik, hiszen az Európai Bizottságnak szeptember 4-éig döntést kell hoznia a kérdésben.
Az európai uniós szerződésben van egy passzus, amely felsorolja, melyek azok a speciális régiók, amelyek hozzájutnak a kohéziós alapokhoz, és szeretnék, ha a nemzeti régiók is bekerülnének ezen kategóriák közé
– tette hozzá a KDNP politikusa. Úgy fogalmazott, az SZNT „elég furfangosan” olyan megoldási javaslatot ad, amely az önigazgatás „előszobájának” minősülhet.
A kezdeményezésből nemcsak a magyarság, hanem az adott régiókban élő összes nemzetiség profitálhat, plusz pénzforrásokhoz juthat – emelte ki a miniszterelnöki főtanácsadó. Azt mondta, az SZNT „bulldog módjára” vitte végig az ötletet, így gyűlt össze a több mint egymillió aláírás a hét országból.
Magyarország feladata kiállni a kezdeményezés mellett – szögezte le Szili Katalin, hangsúlyozva,
Székelyföld felemelése Romániát is gazdagítaná, és Európának is érdeke.
A bizottságnak meg kell próbálnia „átlépni a saját árnyékát”, és nem politikai döntést hozni, hanem a nemzeti régiókat támogatni. Ez nem magyar kérdés, Európában számos nemzeti régió van, amely profitálhat belőle – érvelt a politikus. Kijelentette, Európa nem ismer mást, csak az erőt, és ezt az erőt az az ötvenmillió ember tudja képviselni, aki őshonos közösségben él.
A magyar kormány kezdettől fogva támogatja az SZNT kezdeményezését, ez alaptörvényi kötelességéből is fakad, hiszen felelősséget visel a határon túli magyarságért
– közölte Szili Katalin, megjegyezve, az SZNT kezdeményezése mellett az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) is ki kellene állnia.
Disszonánsnak nevezte, hogy az ukrajnai háborúra rengeteg pénzt költ az unió, a saját nemzeti régióit ellenben nem támogatja.