Az ezeréves történelmi magyarság, a magyar nyelv és kultúra megőrzésére, valamint a hit, a keresztény tanítás továbbadására szólított fel a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Győr-Moson-Sopron vármegyei Csornán szerdán, a Csornai Premontrei Apátságban I. István tiszteletére rendezett ünnepségen.
Soltész Miklós három törekvést emelt ki a szent király munkásságából: hazájának és nemzetének feltétel nélküli szeretetét, a fiatalok nevelésének fontosságát és azt az erőt, amelyet Krisztus követése és a kereszténység tölt be egy nemzet életében.
Honnan kapunk példát ezer évvel később, és mindezt hogyan tegyük most? - tette fel a kérdést, majd elmondta, a múlt héten a Kis-Békás-szorosnál, az ezeréves magyar határnál járt negyven fiatal társaságában, ahol megtanulta, mi kicsiben a hazaszeretet, a gyermekek nevelése, a kereszténység, a hit továbbadása és megőrzése.
Az államtitkár beszámolója szerint az egyik helyi óvodába három, az iskola négy osztályába hét gyermek jár, az Angliából öt év után hazatért óvónő, valamint a tanítónő magyar nyelvre tanítja és magyar hazaszeretetre neveli őket, a szülők pedig annak ellenére vállalják az utaztatás, a bentlakás küzdelmeit, hogy az intézményhez föld- és sárúton keresztül lehet eljutni.
Ki-ki a maga életében, a lehetőségei szerint megtesz-e mindent a gyermekei irányában a hazaszeretet, a kereszténység továbbadásában, és megvédjük e közös hazánkat minden szempontból, akár fizikai, akár szellemi vagy egyéb támadásokkal szemben, vagy csak föltesszük a kezünket és azt mondjuk, nincs mit tenni, nem tudjuk megoldani? - vetette fel.
Szerinte az a kérdés, a fiatalok nevelésében csak a jogok, a kényeztetés érvényesül-e - ahogy Szent István írta fiához, Imre herceghez: „gazdag szülők sarja, puha párnák lakója, akik mindenféle kényelemmel dédelgettek és neveltek”, - avagy fölismerjük, hogy a jövő nemzedéket mi tesszük olyanná, amilyenné, és amellett, hogy a szépet, a jót és az igazat megmutatjuk nekik, felkészítjük őket a harcos, küzdelmes, nehézségekkel, szenvedéssel teli életre is.
Ezekhez óriási erőt, támaszt, segítséget csak a kereszténység, Krisztus követése ad – szögezte le az államtitkár. Azt szorgalmazta, hogy
szeretettel, de határozottan, fölkészülten, nem megalkuvóan, értéket megmutatva és az értéktelenre rávilágítva adjuk tovább a hitet, a keresztény tanítást.
E kötelességünkre figyelmeztessen a falvankénti tíz templom építése Szent István idejéből – tette hozzá, megjegyezve, a templomok felújítását és építését - ahogy az Csornán és a környéken is történt - végezték az elmúlt években és végzik ma is.
„Ne engedjük az Isten házát rombolni, megszentségteleníteni, mulatóvá, szórakozóhelyekké átalakítani” - figyelmeztetett, kiemelve, hogy ezer évvel ezelőtt Nyugatról a hitet kaptuk, most a szörnyű híreket arról, mi történik ott a templomainkkal, szakrális helyeinkkel.
Ne tárjuk szét a kezünket, hogy tehetetlenek vagyunk a fiatalokra támadó romboló ideológiákkal szemben, tegyünk meg mindent a jövő nemzedékéért, őrizzük meg ezeréves történelmi magyarságunkat, csodálatos nyelvünket, kultúránkat
– szólított fel Soltész Miklós. „Sokszor mondjuk mostanában: a magyaroknak ismét igazuk lett. Szent István ezeréves országa bizonyítja mindezt, legyünk neki méltó örökösei!” – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.