A magyarok azért tarthatják magukat nagy nemzetnek, mert az államalapítás óta minden időszaknak voltak olyan magyar vezetői, akik jó döntéseket tudtak hozni abban a történelmi korban – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője kedden Verőcén, az államalapítás tiszteletére rendezett ünnepségen.
Nem a hosszú történelmi múlt, nem a népességszám tesz naggyá nemzeteket, hanem azok a vezetők, akik a saját idejükben jó döntéseket tudtak hozni
– hangsúlyozta Rétvári Bence. Hozzáfűzte, „amikor olyan korszak volt, hogy el kellett foglalni a Kárpát-medencét, akkor volt egy Árpád vezérünk, aki elfoglalta. Amikor kellett valaki, aki őszintén megtér, katolikussá válik és nemzetét is azzá teszi, keresztény állammá szervezi az addigi pogány fejedelemséget, akkor volt egy ilyen keresztény királyunk”.
Azok a népek, amelyeknek nem volt honfoglaló vezérük, eltűntek a történelemben. Akik ugyan Európába jöttek bármilyen irányból, északról, délről vagy keletről, de nem volt államalapító királyuk, államalapító vezetőjük, azok is eltűntek a történelemben – folytatta az államtitkár.
„Ha végigmennénk a századokon, mindig voltak olyanok, akik kővárakat építettek, akik Lánchidat építettek, akik folyót szabályoztak, akik a kiegyezést letárgyalták, akik iskolákat építettek a trianoni diktátum traumája után, akik kivívták a szabadságot többször is, néha rövidebb időre, néha hosszabb időre, '48-ban, '56-ban és '89-90-ben”.
Mindig voltak olyan történelmi alakok Magyarországon, akik az adott korban, amikor harciasabb kor volt, akkor harcokkal, amikor pedig békésebb időszak volt, akkor jó tárgyalásokkal álltak ki a nemzetért
– mondta el Rétvári. Kiemelte: mindenféle helyzetben voltak jó vezetői a magyarságnak, és ha csak az elmúlt évekre pillantunk vissza, a magyarok embert küldtek az űrbe, amire a világon csak tucatnyi nemzet képes, két Nobel-díjast adtak a világnak, és elhoztak olimpiai érmeket.
„Tudósban, sportolóban, és sok minden más teljesítményben mi, magyarok ott vagyunk az élmezőnyben, ezért lehetünk mi büszkék erre a Szent István-i országra, és ezért lehetünk hálásak Szent István királyunknak, hogy ezer évvel ezelőtt létrehozott egy olyan országot, amely ma is létezik” - hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.
Vitályos Eszter kormányszóvivő, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, „annak a hazának a földjén állva, amit egy évezreddel ezelőtt István királyunk szent akarata teremtett meg, meg kell, hogy érintsen bennünket ugyanennek a gondolata. Vajon értjük-e, tudjuk-e, hogy mindennapi életünk, házunk, hazánk törvényen alapul? Érezzük-e sorsunknak, létünknek, jövőnknek milyen alapvető eleme ez? Tudjuk-e igazán, hogy a törvény maga a béke és maga a biztonság. Szent István törvényei elhozták a rendet. Egy olyan sziklaszilárd rendet, amit ezer év forgószelei sem tudtak elsodorni itt a sok vihart látott Kárpát-medencénkben”.