Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasárnapi országgyűlési választáson, és a 106 egyéni választókerületből nyolcvanban szereznének mandátumot - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján, szombat délelőtt. Előadásában kitért az új román kormányfővel való együttműködésre, a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltására, a világháború kialakulásának esélyére, valamint bejelentette, hogy digitális polgári köröket alapítanak a „szétrombolás kultúrájának” ellenpontjaként.
Hozzátette: ezzel nem volna elégedett, mert 2022-ben 87 helyen nyertek jelöltjeik. Miért adnánk alább 2026-ban? Nem adjuk alább – szögezte le a kormányfő.
Jelezte: cikluszárónak szánja beszédét, de arra készül, hogy egy év múlva ciklusnyitó előadást tart ugyanitt, majd a választás külhoni magyarok életére gyakorolt hatását hangsúlyozta, mondván, mindig két sors közül lehet választani. Kijelentette:
a Brüsszelből irányított magyarországi ellenzéki krédója már elhangzott, amikor Nagyváradot román földnek nevezték.
Mi ennek az ellenkezőjét képviseljük, mi azt mondjuk, hogy az államnak vannak határai, a nemzetnek nincsenek, ezért a nemzeti kormányra mindig lehet számítani. Kiállunk a magyarokért, küzdeni fogunk önökért is, és azt kérem, hogy önök is álljanak ki a saját jövőjükért - mondta Orbán Viktor.
Van esély az együttműködésre, ha úrrá tud lenni Románia azon a nehéz gazdasági helyzeten, amiben van - közölte román kollégájával, Ilie Bolojannal a napokban folytatott megbeszéléséről szólva a miniszterelnök.
Megemlítette, Ilie Bolojan a 24. román kormányfő-kollégája, hozzátéve, a román politikai rendszer stabilitását nem a miniszterelnökök, hanem az államfők stabilitása adja. A román miniszterelnök nehézsúlyú politikus, aki nagyváradi ember, így ugyanabban a kódrendszerben és kulturális mintázatban mozog, mint mi, ugyanakkor román hazafi, aki küzdeni fog a nemzeti érdekekért, eközben közös román-magyar sikerekre is vágyik, és tenni is fog értük.
Magyarországon vita van arról, mit nyertek a magyarok Donald Trump győzelmével - folytatta Orbán Viktor. Kiemelte:
Donald Trump győzelmével sikerült elkerülni a világháborút egyelőre, megszüntették a Magyarországgal szembeni politikai diszkriminációt, megszüntették a paksi erőmű elleni gazdasági szankciókat, így azt be tudják fejezni, és megindultak az amerikai beruházások Magyarországra.
Eddig négy, a kutatás-fejlesztés terén kiemelkedő beruházás történt és szeptemberben három újabb várható.
A miniszterelnök beszélt arról is: a világháború esélye folyamatosan nő, Magyarországnak pedig fel kell készülnie arra, hogy kimaradjon a konfliktusból.
A korábbi világháború kitörését olyan előjelek előzték meg, mint a nagyhatalmak közötti rivalizálás erősödése, a fegyveres konfliktusok számának növekedése vagy a felerősödő fegyverkezési verseny. Magyarországnak csigavérre, higgadtságra, stratégiai nyugalomra van szüksége - hangsúlyozta, leszögezve, Ukrajnát akkor sem szabad felvenni az Európai Unióba - amivel a háborút is behoznánk - ha egész Brüsszel a feje tetejére áll.
Magyarország diplomáciai és hatalmi befolyásának korlátai nyilvánvalóak, ezért elsősorban a regionális békére kell összpontosítani.
Békeszövetségeket kell kötni, akivel csak lehet. A háborúból való kimaradásra fel kell készülni, ehhez jó kapcsolatot kell ápolni a világ minden hatalmi központjával.
Arra van szükség, hogy minden nagyhatalom gazdaságilag és anyagilag érdekelt legyen Magyarország sikerében, vagyis senki ne legyen érdekelt Magyarország lerombolásában és meggyengítésében - fejtette ki Orbán Viktor.
Hozzáfűzte, a háborúból való kimaradás feltétele, hogy legyen erőnk megvédeni magunkat. Itt van még teendő, habár a honvédelmi kiadások már 1750 milliárd forintnál tartanak. Teljes nemzeti egyetértésre van szükség arról, hogy Magyarország nem zárkózhat be semmilyen blokkba. A nyugati szövetségi rendszer részei vagyunk, de ott kell lennünk a keleti gazdaságban is.
A miniszterelnök kitért arra is: az EU eldöntötte, hogy háborúba megy, és ha az Egyesült Államok kiszáll, akkor is folytatja Ukrajna támogatását. Ezzel szemben Magyarország eldöntötte, hogy nem megy háborúba.
Az Európai Unió eldöntötte, hogy annak érdekében, hogy Magyarország is háborúba menjen, legyen ukránbarát és brüsszelbarát kormány Magyarországon.
Ez a magyar belpolitika mai alapképlete. Mi pedig eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra, mert azt akarjuk, hogy Magyarországnak békepárti és nemzeti kormánya legyen - hangoztatta Orbán Viktor.
Elmondta, a Magyarországnak járó uniós pénzt pénz felét, tizenkétmilliárd eurót, már hazahozta a kormány, és a másik fele is meglesz, mert amíg nem kapja meg Magyarország az elmaradt pénzt, addig nem lesz új hétéves európai költségvetés, ennek elfogadása ugyanis egyhangúságot igényel. Hazahozzuk és nem teszünk semmilyen engedményt sem a szuverenitásunkból - szögezte le.
A kormányfő figyelmeztetett: a Tiszások és a DK-sok tandeme is hazahozná az EU-s forrásokat, mert van egy megállapodásunk Brüsszellel, hogy cserébe támogatják majd a háborút Ukrajnában, beleegyeznek Ukrajna európai uniós tagságába, végrehajtják a migrációs paktumot, visszavonják a gyermekvédelmi törvényt, visszavonják a multikat terhelő adókat és eltörlik a rezsicsökkentést. Vagyis lesz pénz a szuverenitásunkért cserébe. Ez az ő lehetőségük. Azt javaslom, inkább hozzunk haza mi - tette hozzá.
Beszélt arról is, a magyar nagystratégia lényege abból indul ki, hogy 1920-ban szentesítették Magyarország vereségét, az ország ellenségei úgy döntöttek: Magyarország kicsi lesz és szegény.
Mi azért vagyunk a politikában és az a mi nemzetstratégiánk lényege, hogy ezt a sorsot megváltoztassuk, vagyis Magyarország nagy lesz és gazdag, ez a magyar nemzetstratégia magja
- fogalmazott. Rámutatott, a magyar nagystratégiának egyebek mellett arra a kérdésre is válaszolnia kell, honnan lesz ember. Emberimportra nem készülünk, egy családbarát nemzetre van szükség. Az egész Európai Unióban, az adókedvezményeket, az otthonteremtési támogatásokat is beleértve, Magyarország költi a legtöbbet a családok támogatására.
A fiataloknak is kínálnak most egy lehetőséget, hogy az otthonteremtési hitellel a nemzetnek nemcsak kulturálisan, hanem tulajdonosként is részei legyenek, ezzel a családot, a fiatalokat és a nemzetet is erősítik - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az antiszemita és terrorizmust dicsőítő rockbanda kitiltásáról szólva fontosnak nevezte, hogy Magyarország a szabadság és a béke szigete egy felfordult világban, ahol senkit sem lehet származása vagy vallása miatt bántalmazni, még verbálisan sem. A Sziget Fesztivál szervezőinek lehetett volna annyi eszük, hogy nem hívják meg a zenekart és nem hozzák ilyen helyzetbe Magyarországot - jegyezte meg a kormányfő.
Megállapította: van egy jelenség a showbizniszben Magyarországon, az egyik véglénynek nevezi azokat, akik nem tetszenek neki, a másik fejbe lövi színpadon a miniszterelnököt, a harmadik antiszemita terrortámogató együttest hív meg.
Valami láthatóan félrecsúszott a választás előtt a magyar showbizniszben
- fogalmazott, hozzáfűzve, érti, hogy mindenki pénzből él, de a pénz ennyire azért nem lehet fontos.
Orbán Viktor bejelentette, hogy digitális polgári köröket alapítanak, mert szükség van egy digitális polgári erőre, és létre kell hozni a digitális térben a szétrombolás kultúrájának ellenpontját. Közölte: az első számú digitális polgári kört már meg is alapították. A digitális polgári körök megalakításának van választási jelentősége, de jóval túlmutat azon.
Nekünk, jobboldali, polgári, keresztény konzervatív, nemzeti közösségnek Magyarországon is kezdenünk kell valamit a virtuális térrel. Ma ez ellenséges terület és ez nincs így jól
- jelentette ki. Úgy értékelt: az elmúlt másfél évtizedben valami megváltozott a világban, webkamerákra cseréltük a kávézókat, fórumokra a baráti találkozókat, chat ablakokba költöztettük a beszélgetést, és ha valami nem az internetről indul, nem lesz belőle semmi. Ez a változás végigsöpört az egész nyugati világon, nincs benne semmi sajátosan magyar. Ugyanakkor magyar jelenség a durvaság, a sértegetés, a trollkodás és a digitális erőszak. Aki vállalja a polgári, nem baloldali, nem progresszív, nem libsi meggyőződését, azt megtámadják, kigúnyolják, méltóságában bántalmazzák, és ez ellen tenni kell valamit,
létre kell hozni a digitális térben a szétrombolás kultúrájának ellenpontját.
A tiszás digitális agresszió ellen korábban már létrehozták a Harcosok Klubját és ez fontos, de nem mindenkinek való a harc. Van, akinek kifejezetten elege van a konfliktusokból, ezért kell egy hely, egy tér azoknak is, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, de részt akarnak venni az országépítésben. Kell egy tér, egy támasz, kell a politikai és közösségi védelem, kell sok digitális polgári kör - mondta a miniszterelnök.
A migráció miatt Közép-Európáé a jövő
- hangsúlyozta Orbán Viktor. Kifejtette: Magyarországtól nyugatra az országok visszafordíthatatlanul vegyes társadalmakká alakultak, növekvő muszlim népességi aránnyal, a nagyvárosok pedig belátható időn belül muszlim többségűek lesznek, megtörténik a lakosságcsere. Európa továbbra is migrációs célpont marad, és tíz év múlva az akkori miniszterelnöknek az egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy az ország nyugati határait is megvédje a migrációtól.
A nyugatiak ösztönrendszerében nem kapcsolódott össze a kereszténység és a nemzeti létezés - folytatta a kormányfő. - Ezzel szemben a magyar alkotmány elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.
Az, hogy meg tudjuk-e vetni a lábunkat ott, ahol vagyunk, csak rajtunk múlik, meg a fiatalokon. Megtanítottuk-e nekik, hogy ha magyarok, akkor feladatuk van: megőrizni, amink van, megszerezni, ami még nincs, de kell, és nemet mondani arra, amire nincs is szükségünk.
Magyarország ma még szuverén ország, de ezért mindennap meg kell harcolni - jelentette ki Orbán Viktor. Közölte, a szuverén Magyarország azt jelenti, hogy úgy élünk, ahogy akarunk, magyar módra, és nem úgy, ahogyan azt más megmondaná nekünk, azaz migránsok, háború és gender nélkül.
Arról, mit tenne az Európai Bizottság elnökeként, Orbán Viktor a tagállami és az uniós hatáskörök egyensúlyának helyreállítását említette az elvett jogkörök visszaadásával, valamint a koncentrikus körök Európájának megépítésének megkezdését egy borzalmasan bonyolult diplomáciai művelet keretében.
Célnak azt nevezte, hogy minden nemzet eldönthesse, az európai építmény mely részéhez kíván csatlakozni. Ehelyett dezintegrálódik,
hanyatlik, széthullik, feszülnek az eresztékek, nem vesszük fel, akiket kellene, ilyenek a szerbek és a többi délszláv, fölvesszük, akiket nem kellene, ilyenek az ukránok, elengedtük az angolokat, akiket nem kellett volna
- magyarázta. Rámutatott: a konstrukció hibája, hogy nem tudunk olyan európai konstrukciót létrehozni, amelyben minden nemzet ugyanazon a módon érezné magát komfortosan, jól és boldogan.