- Polgárdi kereszténydemokrata polgármestereként, a KDNP Fejér Vármegyei Szervezetének elnökeként mit gondol a kereszténydemokrácia szerepéről a mai magyar politikában?

- Fontosnak tartom az elején kiemelni, hogy a saját felfogásom szerint a kereszténydemokrácia nem csupán egy pártpolitikai irányzat, hanem egy világnézeti elköteleződés. Akik Krisztust követik, azoknak a keresztény társadalmi tanításból kell meríteni az értékrendjüket, és ezáltal meghatározni a politikai célkitűzéseiket is. A kereszténydemokrata gondolkodásmód középpontjában mindig a család, az emberi méltóság és az erkölcsi alapértékek védelmének kell szerepelnie az első helyen. A szolidaritás, a szubszidiaritás, a közjó szolgálata – olyan alapvető társadalmi pillérek, amelyek túl kellene, hogy mutassanak a napi pártpolitikai csatározásokon. Bár én is tapasztalom, hogy ez egyre nehezebb, különösen akkor, amikor elhatalmasodnak az indulatok és az ellentétek a politikai szereplők között. Úgy gondolom, hogy nekünk továbbra is a „kétezer éves receptet” kell követnünk, mert az már kiállta az idők próbáját.

Büszke vagyok rá, hogy a család különleges védelmet élvez a mindenkori politikai hitvallásunkban, hiszen tudjuk, hogy egy keresztény társadalom ereje a hagyományos családmodellben rejlik, arra támaszkodik, és csak abból tud eredményesen építkezni.

Azt is meg kell említenünk, hogy egy új technológiai forradalom korát éljük, és mostanra már a saját bőrünkön tapasztaljuk, milyen hatalmas változásokat okoz ez az élet minden területén. A globalizációs hatások előtt leomlani látszanak a védőfalak, ezért az identitás és az önazonosság kérdése talán az egyik legfontosabb társadalmi és politikai kihívássá vált mindannyiunk számára. A kereszténydemokrácia ebben is iránymutatást kínál: a nemzeti kultúra, a történelmi hagyományok, a keresztény gyökerek megőrzését nem elzárkózásként, hanem önazonosságként kell értelmeznünk. 

A kereszténydemokrata szemlélet szerint az európai kultúrkör megőrzése nem kirekesztés, hanem a kulturális sokszínűség megóvásának záloga, hiszen csak erős identitású nemzetek képesek egyenrangú párbeszédet folytatni egymással.

- Mi az előttünk álló, 2026-os országgyűlési választás fő tétje, és milyen kampányra számít helyi szinten?

- Azt gondolom, az előttünk álló választások fő kérdése, hogy ki tud megfelelő válaszokat adni a legégetőbb problémákra. Nem szabad úgy tennünk, mintha ezek nem léteznének, és meg kell hallgatni az emberek mindennapi gondjait. Polgármesterként ebben a tekintetben könnyebb a helyzetem, hiszen napi kapcsolatban vagyok a közösségünk tagjaival, sokat beszélgetünk a helyi lakosokkal. Azt tapasztalom például, hogy az egészségügy kérdésében sürgős és határozott válaszokat kell adnunk, mert elfogy az emberek türelme. Persze ezen felül is még számtalan teendője lesz az új kormánynak, szerencsére vannak dolgok, amelyek kapcsán már sikerült megtennünk az első fontos lépéseket. A nem túl kedvező demográfiai mutatókat határozott családpolitikai intézkedésekkel kell orvosolni, míg

a migráció kérdésében, az EU jelenlegi vezetésének bevándorlásbarát politikájával szemben fáradhatatlan kitartással kell küzdeni.

A legégetőbb kérdés azonban rövidtávon a gazdasági nehézségek leküzdése lesz, ám sajnos ez nem csak rajtunk múlik. Bárki bármit mond, amíg háború dúl a szomszédban, az EU tagállamai pedig jóléti intézkedések helyett eurómilliárdokat költenek fegyverkezésre, addig nem lesznek átütő gazdasági sikerek sem nálunk, sem a térségben. Ezért Magyarországnak elemi érdeke a fegyvernyugvás és a tartós béke elérése. A keresztény oldalnak a fenti kérdésekre határozott programja és cselekvési terve van, de még fontosabb: képes azt megvalósítani. Ehhez kell kérnünk az emberek támogatását, mert ha most bizonytalan irányba fordulunk, akkor minden eddigi erőfeszítésünk kárba veszhet. 

A helyi kampány pedig olyan lesz, amilyenné tesszük. Én mindig a saját értékeink és eredményeink bemutatására helyeztem a hangsúlyt,

függetlenül attól, hogy helyhatósági vagy országos választás volt a településen. Az emberek ezt így elfogadták, hiszen negyedik alkalommal kaptam felhatalmazást a város vezetésére és a közösségünk szolgálatára. Nem fogok változtatni ezen a jövőben sem. A helyi eredmények önmagukért beszélnek.

- Hogyan tudja összeegyeztetni a személyes hitét és értékrendjét a mai eldurvult közélettel, ahol egyesek már a politikai gyilkosságoktól és uszítástól sem riadnak vissza?

- Elszomorít, amit mostanában ezen a területen tapasztalok. Korábban sokat gondolkodtam azon, hogy hol van az a vörös vonal, amit már semmiképp nem szabadna átlépni a kommunikációban, mostanra biztosan látszik, hogy már túl is vagyunk rajta. Köztudott, hogy a negatív hírek, a botrányok sokkal jobban érdeklik az embereket és az is nyilvánvaló, hogy rövidtávon valószínűleg mérhető változásokat is okoznak a közvélemény-kutatási statisztikákban. Amivel viszont láthatóan senki nem foglalkozik, hogy ez hosszútávon milyen maradandó károkat képes okozni erkölcsi és morális tekintetben, hogy milyen hatással van a fiatalokra, gyerekekre, akikhez a közösségi média felületén ugyanúgy eljutnak ezek az üzenetek. Azt gondolom, hogy keresztény emberként és politikusként szakítani kellene ezzel a módszerrel,

sokszor nem lenne szabad ily módon felvenni a kesztyűt a politikai ellenfeleinkkel szemben, ugyanis azt érzem, pont az a céljuk, hogy ezt a magatartást kiprovokálják. Nem annak van igaza, aki hangosabban kiabál.

Annak idején a tömeg is Barabást kiáltott, az igazság mégsem a tömeg oldalán volt. Az az ember, aki Krisztus békéjét és szelídségét törekszik magába hordozni, az ne tegyen ilyet és ne viselkedjen így. Egy aktuális eseményt említenék meg: szürreális volt látni a Ferenciek terén, ahogy Pál atya – kezében a Szentírással – szemben áll a feldühödött tömeggel, miközben ocsmányságokat kiabáltak rá és gyalázták őt is, a templomot is, meg úgy általában mindent, ami számunkra, keresztény emberek számára szent és szakrális jelentőséggel bír. Nyilván az atya is feldúlt volt, de kiállt a tömeggel szemben, nem a templom falai közé menekült vissza, hanem kifejezte a nemtetszését, csendre és távozásra intette őket. De nem süllyedt le az ordibálók és gyalázkodók szintjére. Tudta, hogy a kezében van a Szentírás és abba kapaszkodott, az volt a támasza. Próbáljuk meg a jövőben mi is így eljárni, ne engedjük, hogy a dühünk és a felháborodásunk vezérelje a mondanivalónkat.

Kapaszkodjunk a hitünkbe, mert hiába nyerjük meg a szócsatákat, ha közben elveszítjük önmagunkat, s vele együtt azt is, hogy méltók legyünk Krisztus követőinek nevezni magunkat.

A teljes interjú itt olvasható