Újabb jelentős útfelújítás indult a dél-alföldi régióban közel harmincmilliárd forintból; Mórahalmon 4,3 kilométeres szakasz újul meg. Mihálffy Béla, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az útfelújítások országos, regionális és választókerületi szinten egyaránt jól mutatják a kormány vidékfejlesztési politikáját, bizonyítják, hogy a magyar vidék valóban fontos a kormány számára.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 27 útszakaszon, összesen 90,9 kilométer mellékút teljes körű felújítását kezdte meg a dél-alföldi régióban, közel 29,6 milliárd forint európai uniós támogatással. Az útfelújítás között szerepel az 5514 jelű, Mórahalmon áthaladó összekötő út 4,3 kilométeres szakaszának korszerűsítése is.
Külterületen burkolaterősítést és pályaszerkezetcserét végeznek, a belterületen pedig új parkolók, gyalogátkelők és megújult buszöblök szolgálják majd a közlekedők kényelmét és biztonságát. A beruházás ünnepélyes nyitórendezvényén a delmagyar.hu beszámolója szerint Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere arról beszélt, a város régi álma válik valóra ezzel a fejlesztéssel.
Haág Zalán, a vármegyei közgyűlés alelnöke, a KDNP Csongrád-Csanád vármegyei elnöke rámutatott, hogy a vármegyei önkormányzat stratégiai céljai között mindig kiemelt helyen szerepeltek az utak fejlesztései, és a mostani források kézzelfogható eredményeket hoznak. Salgó László Péter, a vármegye főispánja kijelentette, Mórahalom Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő térsége, és az útfelújítás nemcsak az itt élőket, hanem a turistákat is szolgálja.
Mihálffy Béla elmondta, a homokháti térségben számos régóta várt útfejlesztés valósul meg. A Forráskút-Balástya közti útszakasz, az üllési belterületi felújítás és a mórahalmi projekt mind azt bizonyítják, hogy a kormány vidékfejlesztési politikája valóban kézzelfogható eredményeket hoz a helyiek életminőségének javítására.
Ezek a vidéki útfelújítások országos, regionális és választókerületi szinten egyaránt jól mutatják a kormány vidékfejlesztési politikáját, bizonyítják, hogy a magyar vidék valóban fontos a kormány számára. Ezek a beruházások, valamint a számos más, a vidék érdekében indított program jelentősen javítják az itt élők életminőségét – hangoztatta a kereszténydemokrata politikus. Megjegyezte, bízik abban, hogy a térség lakói ezt nyolc hónap múlva értékelni fogják.