„Égő buszok. Égő költségvetés. A mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll”, miközben a fővárosi költségvetést csak a hitel mentette meg a teljes csődtől – értékelte Budapest helyzetét szombaton közösségi oldalán a közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes, hozzáfűzve, hamarosan ki fog derülni, hova folytak el a pénzek.
Két nap alatt három fővárosi busz gyulladt ki, szerencsére nem történt tragédia, de ez sem a főpolgármesteren múlott – írta Latorcai Csaba. Megállapította: a mindennapi közlekedés biztonsága szó szerint lángokban áll, miközben a fővárosi költségvetést az OTP folyószámlahitele mentette meg a teljes csődtől.
És ilyenkor hol a főpolgármester? – vetette fel. „Ott, ahol egész nyáron: nyaral. Vajon a nyaralását is az OTP Travelnél foglalta? Mert amíg a város adósságban úszik, addig a főpolgármester a tengerben, holott a szolgáltatások szó szerint leégnek. De ezt már megszoktuk: Karácsony jobban szeret Budapesttől távol lenni” – fogalmazott az államtitkár.
Ideje lenne csomagolni: nemcsak a nyaralásból illene hazafáradni, hanem érdemes volna végre a szívére hallgatni, és lemondani
– javasolta a főpolgármesternek a kereszténydemokrata politikus. Megjegyezte: utána várja Karácsony Gergelyt a Balaton, az Adria vagy akár a francia Riviéra. Ugyanakkor a városvezető „körül nemcsak a víz folyik, hanem a pénz is”.
Adósság, hitel, leálló fejlesztések, és egy lyukas kassza, amit kommunikációval nem lehet betömni. És hiába próbálták húszezernél is több dokumentummal túlterhelni Domokos Lászlót, ő átlátott a szitán – tette hozzá Latorcai Csaba. Figyelmeztette a városvezetőt:
még nem késő a nyilvánosság előtt bevallani, hova folytak el a pénzek, mert bizony hamarosan ki fog derülni.