Hollik István a gyermekek digitális védelméről szóló törvényjavaslatot nyújtott be

Benyújtotta a gyermekek digitális védelméről szóló törvényjavaslatát – adta hírül a közösségi oldalára feltöltött videóban csütörtökön Hollik István. A KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Magyarországnak csak akkor van jövője, ha gyermekeink egészségesen tudnak nevelkedni.

Hollik István

 

„Háromgyermekes édesapa vagyok, és pontosan tudom, hogy az ilyen digitális kütyük mennyire be tudják szippantani a gyerekeket” – mondta a kereszténydemokrata politikus. Kiemelte:

ennek veszélyei is vannak minden gyerekre, de elsősorban a legkisebbekre.

A veszélyekről minden szülőnek tudnia kell! – hangoztatta Hollik, példaként említve az alvászavart, a szorongást, a beszédkészség kialakulásának romlását. Hozzátette, ezekről már szakmai tanulmányokat is írnak, sőt, a WHO, az Egészségügyi Világszervezet is figyelmeztet. A törvényjavaslatban az szerepel, hogy

a digitális eszközöket forgalmazóknak, jól látható helyen egy feliratot kell elhelyezniük az ilyen eszközök mellé, mi szerint ezeknek a használata hat éves kor alatt nem ajánlott

– közölte a képviselő, aki úgy véli, ez fontos lépés a gyermekek digitális veszélyektől való megóvása felé.

Hollik István sokkoló számokat is megosztott: 

a magyar másfél éves gyermekek átlagosan napi 86 percet töltenek képernyő előtt; 2012 és 2017 között a napi négy óránál több képernyőidő aránya 38 százalékról 97 százalékra ugrott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!