Gyermekvédelmi funkcióval bővül a 112 segélyhívó szám

Tedd le a terhed! néven új program indul, amelynek keretében a 112-es segélyhívó számon állami gondoskodásban lévő gyermekekkel kapcsolatos bántalmazást, abúzust lehet bejelenteni - közölte Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila

A rendvédelem és a gyermekvédelem együttműködésében megvalósuló program rendezett körülmények között segít mindenkinek letenni a múltbeli terhét, azért, hogy a gyermekvédelemben rend legyen és nyugalom - mondta az államtitkár.

Hozzáfűzte: az elmúlt időszakban számos, korábban elhallgatott panasz került napvilágra, amelyet a gyermekvédelemben dolgozók osztottak meg. „Ők jellemzően a sajtóban tették ezt, de ennek nem ott van a helye” - jegyezte meg az államtitkár. Hangsúlyozta:

a cél, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, és minden egyes ügynek utána járjanak.

Az elmúlt években számos feszes jogszabályt hozott a kormány annak érdekében, hogy a gyermekvédelemben lévő gyerekeket védjék - idézte fel a kereszténydemokrata politikus. Emlékeztetett: többször módosították a büntető törvénykönyvet és meghozták az egyik legszigorúbb gyermekvédelmi törvényt.

A szigorítás nyomán sok ügyre derült fény, és sok ügyben indult eljárás.

A gyermekvédelemben lévő 23 ezer gyerekről 13 ezer elkötelezett dolgozó gondoskodik - jelentette ki Fülöp Attila. Leszögezte, nekik nyugodt körülményeket kell teremteni, hiszen a gyermekvédelemben elsősorban törődésre, odafigyelésre és szeretetre van szükség.

Az államtitkár arra kért mindenkit, hogy a innentől a 112-es segélyhívó számot vegye igénybe, ha panaszt vagy információt hordoz. A cél, hogy

a gyermekvédelem ne legyen politikai furkósbot.

Lakatos Magdolna rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Osztályának vezetője elmondta: 2014-ben indult az egységes segélyhívó rendszer, amelynek keretében két központban, Miskolcon és Szombathelyen fogadják a hívásokat. Itt csörögnek továbbá a 104-es, 105-ös és 107-es hívószámokra leadott hívások is.

Az állampolgárok egyre tudatosabban használják a 112-es segélyhívót, mert míg korábban a hívások hetven százaléka terhelte feleslegesen a rendszert, ma már csak negyven százalékos az olyan betelefonálások aránya, amelyek nem igényelnek beavatkozást - ismertette a rendőr alezredes.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a 112-re sms-t is lehet küldeni, a hallássérültek mobilapplikáción is tehetnek bejelentést, emellett a gépjárművekbe épített segélyhívó rendszer jelzései, vagy a Gondosóra program jelzései is ugyanide futnak be.

Technikailag felkészültek a gyermekvédelmi szakemberek bekapcsolására, és megfelelően kiképezték az operátorokat is az új funkció elindításához.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!