„Szükségünk van olyan ünnepekre, mint a mai, amelyeken a múltra emlékezve, a Szent István-i példából erőt és tartást nyerünk a jövőt formáló elképzelésekhez. És szükségünk van jelekre” – hangsúlyozta Firtl Mátyás, Kópháza KDNP-s polgármestere az államalapítás ünnepén, a kegytemplom kertjében általa húsz évvel ezelőtt állíttatott kettőskeresztnél, amelyet 2021-ben a Kópházáért Za Koljnof Egyesület fiataljai újítottak fel.
Idén húsz éve, hogy van millenniumi kettős keresztünk.
A szent jelkép olyan időket idéz, amikor egy emelkedőben lévő nemzet elkezdett önmagában és jövőjében bízva felemelt fejjel járni. Millenniumkor a lelkekben az erkölcsi emelkedettség jelent meg, amely által az ember képes túllépni önmagán, és saját érdekeit alárendeli a nemzet egésze érdekeinek.
Megszületőben volt akkor a nemzeti egység. Felfedeztük, hogy közös értékeink vannak, és felismertük, hogy vannak közösségeink, amelyek fontosak: a család, az egyházi közösségek, a faluközösség, a nemzetiség, a nemzet. Megjelent a lelkekben a haza szeretete.
Ezek a valódi értékek. Nem fordítanak szembe minket másokkal, mindenkit gazdagabbá tesznek.
A nemzeti összetartozás, az értékek és hagyományok tisztelete ugyan igazi teret a millenniumi szellemiség által átjárt esztendőben nyert, de azóta is, és most is szükséges a mai nemzedék lelki alakítása és erősítése.
Mert minden nemzedéket újra kell nevelni, mindig elölről kell kezdeni az emberek alakítását. Csak az erős közösségekben van elég erejük az egyes embereknek a mindennapok harcaihoz. A közösséget pedig mindenekelőtt lelki szálak tartják egyben. A haza jövője a lelkekben dől el!
Szükségünk van olyan ünnepekre, mint a mai, amelyeken a múltra emlékezve, a Szent István-i példából erőt és tartást nyerünk a jövőt formáló elképzelésekhez.
És szükségünk van jelekre. Olyan királyi és keresztényi látható jelekre, mint a hármashalom és az itt felállított kettős kereszt, amely emlékeztet az ezerévesnél is több ideje létező államiságunkra, arra a Szent István-i örökségre, amely zsinórmértékül kell, hogy szolgáljon a nemzet megmaradásáért fáradozóknak és minden magát a magyar nemzethez tartozónak valló embernek.