Erős olasz–magyar kapcsolatok

A magyar–olasz kapcsolatok újabb fontos állomásához érkeztek. Nazario Pagano, az olasz parlament Alkotmányügyi, Belügyi és Miniszterelnökségi ügyek Bizottságának elnöke delegációjával együtt hivatalos látogatást tett Magyarországon. A Parlamentben Nacsa Lőrinc Nemzetpolitikáért felelős államtitkár fogadta. Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője a Jókai Mór díszteremben látta vendégül az olasz delegációt.

 

Nacsa Lőrinc és az olasz delegáció

 

 

A KDNP-s politikusok a találkozó során számos közös témát vitattak meg, többek között a migráció kérdését, a családpolitikát, az európai szintű kihívásokat, valamint az energia- és gazdaságpolitikai együttműködést.

 

Vejkey és Nazario

 

A megbeszélésen elhangzott: a magyar kormány partnerként tekint az olasz kormányra, és elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok további erősítése mellett. A két ország parlamentjei közötti együttműködés kiegyensúlyozott és konstruktív, amely fontos alapot biztosít a politikai és gazdasági párbeszédhez.

 

Vejkey és az olasz delegáció

 

Ez az esemény jól mutatja, hogy Magyarország és Olaszország nemcsak európai partnerek, hanem stratégiai szövetségesek is, akik közös értékeket és célokat vallanak – különösen olyan kihívások terén, amelyek egész Európa jövőjét meghatározzák.

 

Nacsa és Nazario

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!