Búcsúzunk egy párttárstól, egy volt önkormányzati képviselőnktől, volt regionális szervezőnktől, és természetesen egy baráttól, egy édesapától, egy mélyen hívő embertársunktól.
2025. július 24-én, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Grób Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi szervezetének volt elnöke, két cikluson keresztül Pécs város közgyűlésének képviselője, Tolna és Baranya Vármegye volt szervezője, a párt korábbi megyei titkára és az országos elnökség tagja.
Grób Gábor 1983-ban született Pécsett. A Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát német nemzetisági szakon.
A Kereszténydemokrata Néppártba 2004-ben, húsz éves korában lépett be. 2006-tól a párt regionális szervezőjeként, valamint Baranya vármegyei ügyvezető titkáraként kezdte segíteni a párt munkáját.
Ettől az időponttól kezdve minden szabad idejét a KDNP szervezésével, az ifjúsági szervezet, az IKSZ megalapításával, a pécsiek képviseletével töltötte.
2010-től 2019-ig, két önkormányzati cikluson keresztül is megválasztott önkormányzati képviselőként szolgálta a körzetében élőket. A képviselősége alatt a körzet játszóterei, közterei megújultak, az ott élők valódi meghallgatást és segítséget kaptak tőle.
Nagy része és kitartó munkája volt abban, hogy a pécsi KDNP székház nagyterme illő módon Dr. Matheovits Ferenc volt országgyűlési képviselőről, a kommunista diktatúra üldözöttjéről legyen elnevezve, valamint emléktábla őrizze emlékét a székház homlokzatán.
Élete során a munkáját a keresztény – nemzeti értékek melletti kiállás, valamint a családpolitikai ügyek támogatása jellemezte. Életműve egy fiatalon kezdett, a helyi közösséget szolgáló politika volt, melyet az értékekért való alázatos munka és a személyes jelenlét jellemzett.
Mindemellett megadatott neki az a kegyelem, hogy családot alapíthatott, amelyben három szép gyermekkel ajándékozta meg őket a Teremtő, akiket szeretett feleségével Edittel nagy odaadással neveltek.
Jókedélyű, életvidám, közvetlen, közösségi ember volt, akit rengetegen szerettek – tiszteltek, és aki mindenkivel megtalálta a hangot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a politikai munkája mellett, még a betegsége alatt is saját kis büfét - a Bajnok büfét – üzemeltetett, ami egy közkedvelt színfoltja volt a Pécs szolgáltató életének.
Mindezeken felül, és mindezeket messze meghaladóan úgy is emlékezünk rá, mint egy valódi hívő testvérünkre, aki a legnehezebb helyzetekben, a legnagyobb szenvedés idején és a legmélyebb sötétségben is felfelé tekintett. Aki a legreménytelenebb időkben sem hagyta el Istent, és aki végül maga is megpihenhetett mennyei Atyánknál.
Mindezek alapján bizalommal gondoljuk, hogy számára élő igazsággá váltak Pál apostol szavai: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”
Búcsúzunk tőled, nyugodjál békében!
Pécs – Baranya KDNP közössége