Baráti közösség is a mátészalkai KDNP alapszervezet

A mátészalkai alapszervezet nem idegenekből összeverbuválódott társaság, a közös értékek mellett baráti kapcsolat is összeköti őket, és meggyőződésük, hogy a sikeres munkához közösségi programokra is szükség van. Sorozatunkban ezúttal őket mutatjuk be.

Mátészalka KDNP

 

A KDNP mátészalkai alapszervezete 2011-ben alakult újjá Hanusi Péter vezetésével. A jelenlegi tagok között még ott vannak az alapító atyák, akik a mai napig koruknak megfelelően aktívak, Hanusi Péter pedig a város polgármestere, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke is egyben.

Meggyőződésük, hogy a sikeres munkához közösségi programokra is szükség van, a gyűlések mellett baráti beszélgetéseket, szalonnasütéseket, kirándulásokat is rendszeresen szerveznek. Minden egyes alkalommal, amikor összegyűlnek, megkínálják egymást egy tál meleg étellel, otthonról hozott süteményekkel.

 

Mátészalka KDNP

 

A csapatépítés jegyében nemrég két napos kirándulás keretében Tarcalra látogattak. A kirándulás során lehetőség volt arra is, hogy átbeszéljék az elmúlt évek történéseit és a következő időszak teendőit. Az első megálló Tokajban volt, ahol a Tisza és Bodrog egymásba folyik a Kopasz-hegy lábánál. Az itt elfogyasztott közös ebéd megalapozta az út jó hangulatát.

Megtekintették az Áldó Krisztus szobrot, amely Európa legnagyobb, Jézust ábrázoló gránitszobra, az 1400 km hosszú Mária út egyik hivatalos állomása. A szoborhoz meredek lépcsőkön jutottak fel, az út mentén kis barátság-tornyokat építettek kövekből, és a Székelyhimnusszal megemlékeztek határon túl élő honfitársaikról is.

 

Mátészalka KDNP

 

Az alapszervezet aktívan részt vesz Mátészalka közösségi és kulturális életében. Erre az egyik legjobb példa Advent első vasárnapja, amikor immár hagyományosan a helyi KDNP és IKSZ tagjai mézeskaláccsal, szaloncukorral, forralt borral és forró teával kínálják az ünneplő közönséget. A rendezvényt minden esetben közös énekléssel – kántálással – zárják; egy percre mindenki átadhatja magát a korabeli vásárok hangulatának, a várakozás örömének.

Támogatják a helyi intézményeket, például kerítésfestést szerveztek a helyi Négy Évszak Óvoda Kikelet Tagóvodájában. A programon szinte minden tag részt vett, megtalálta a saját feladatát. Volt, aki festéket kevert, volt, aki festett, és voltak olyanok, akik a konyhán készítették el a finom zsíros kenyeret lilahagymával, amivel az önkénteseket kínálták meg.

 

Mátészalka KDNP

 

Az alapszervezet egyik büszkesége a „Fogadj Örökbe egy Keresztet” kezdeményezés során felújított feszület Mátészalka határában. A Szatmári Alapfokú Művészeti Iskola is bekapcsolódott a munkába, amit Mátészalka Önkormányzata is támogatott. A kereszt megáldást Szocska Ábel, a Görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye püspöke végezte Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke, Kovács Sándor országgyűlési képviselő és az alapszervezet tagjainak jelenlétében. A kereszt környezetének rendben tartásáról azóta is gondoskodnak a tagok.

 

Mátészalka KDNP

 

Korábban Hölvényi György európai parlamenti képviselőt is vendégül látták. A rendezvényen részt vett sok kárpátaljai diák is, akik a helyi középiskolában tanulnak és az itteni kollégiumban laknak, mindaddig, amíg haza nem térhetnek otthonaikba. Számukra a béke ügye, amiről az EP-képviselő is beszélt, mindennél fontosabb, ez jelenti a reményt arra, hogy egyszer még szeretteikkel közösen tölthetik mindennapjaikat. Az alapszervezet együttműködik a kollégium vezetőségével az itt élő diákok segítésében.

 

Mátészalka KDNP

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!