Varga-Bajusz Veronika: Magyarország versenyképeségének motorja a szakképzés

Magyarország versenyképeségének motorja a szakképzés, ezért fontos, hogy ezen a területen mind az infrastrukturális fejlesztésekben, mind a tanulási tartalmakban, mind az ösztönzőkben folyamatosan lépjenek előre – mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a BOK-csarnokban rendezett SzakMÁzz! pályaorientációs kiállításon tartott sajtótájékoztatón.

 

Varga-Bajusz Veronika közölte: a rendezvényen csaknem száz kiállító kétszáz szakmája ismerhető meg.

A szakképzést érintő fejlesztések közül az államtitkár kiemelte, hogy jelenleg zajlik egy közel százmilliárd forintos projekt, amelyben 34 iskola újul meg, és a következő években további százmilliárd forint értékben szeretnének beruházásokat megvalósítani.

A szakképzési centrumoknak az idén nyáron hirdették meg 8,9 milliárd forint értékben a nyelvtanulási projektet annak érdekében, hogy fejlődjenek a fiatalok nyelvtanulási készségei is – jegyezte meg Varga-Bajusz Veronika.

Hangsúlyozta, fontos, hogy a fiatalok felkészüljenek a jövő kihívásaira, ezért az ősszel már hatvan szakképző intézményben indult el a mesterséges intelligencia képzés, és ez reményeik szerint tavaszra már minden szakképző intézményben elérhető lesz.

Az idén nyáron az Ágazati Készség Központok ügyében is léptek előre: több mint hat milliárd forint értékű projektet hirdettek meg ÁKK-k fejlesztésére, kialakítására, ami a duális képzést erősíti – tette hozzá az államtitkár.

Kitért a tanárokat és a diákokat érintő ösztönzőkre, utóbbiak közül kiemelte, hogy ez a tanulmányi átlag függvényében 59 ezer forint is lehet, míg a diákok a duális képzésben akár 168 ezer forintot is kereshetnek. Ráadásul a sikeres szakmai vizsgát követően egy 150-300 ezer forintos juttatást biztosítanak a fiataloknak. Minderre épül a már több mint 35 ezer ember által igényelt munkáshitel, ami lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy akik kilépnek a munkaerőpiacra, ők el tudják indítani az életüket, beindítsák a vállalkozásukat – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.

Szólt arról is, hogy zajlik egy vállalkozásfejlesztési ismereteket biztosító országos roadshow a szakképzési centrumok bázisán, azért, hogy segítsék azokat a fiatalokat, akik vállalkozóvá szeretnének válni.

A szakképzés olyan ágazat, amelynek minden területére folyamatos figyelmet fordít a kormány – mondta Varga-Bajusz Veronika, hozzáfűzve, céljuk, hogy 2030-ra Magyarország szakképzési nagyhatalommá váljon. „Az elmúlt években lebontottuk a sztereotípiákat, és elmondhatjuk, hogy a szakma most már nem B-terv, hanem hivatás” – jelentette ki az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!