Vállalkozásismereti roadshow is segíti a fiatalokat

Egy vállalkozás indításához, sikeres működtetéséhez nagyon sok koncentrált tudás, ismeret kell – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár pénteken a Vállalkozásismereti Roadshow-hoz kapcsolódó mentornapon, Budapestesten.

 

Elmondta, a nyár folyamán dolgozták ki a Nulladik Lépés – Vállalkozásismereti Roadshow-t. Azt látták, hogy sok tehetséges fiatal van a szakképzésben okos gondolatokkal, a jövőjüket tervezik. Ugyanakkor sokan gondolják úgy, hogy vannak ötleteik, de nincsenek lehetőségeik ezek megvalósításra. A programmal a fiatalok számára meglévő lehetőségeket mutatják meg, és hívják fel ezekre a figyelmet.

Az államtitkár példaként említette, hogy a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentessége, a munkáshitel, a szakképzésben elérhető tudástartalom, az ösztöndíjrendszer, a pályakezdési juttatás mind elérhető módon segítik a fiatalokat.

Hozzátette, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelezte, hogy a fiatalok figyelmét arra is fel kell hívni, hogy a vállalkozás elindítása, működtetése nemcsak az ötletből áll, hanem nagyon sok koncentrált tudással, ismerettel kell rendelkezni.

A Nulladik Lépés – Vállalkozásismereti Roadshow-n országszerte a fiatalokkal tudásátadó alkalmakkal segítették, és lehetőségük volt üzlettervet is bemutatni. Ezek között vannak jó ötletek is, amire érdemes mentorálást adni, hogy segítségével a fiatalok megalapozzanak egy tényleges sikeres vállalkozást, egy sikeres jövőt – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.

A Vállalkozásismereti Roadshow program a KIM az MKIK együttműködésében valósult meg. A tavaly szeptemberben indult program országjárása keretében 21 helyen tartottak egynapos képzést, amelyen 17 és 25 év közötti, 2500 fiatal vett részt. Az üzleti tervet benyújtók közülük 21 vállalkozás pályázatát választották ki mentorálásra, márciusban a mentorálás végén a legjobb ötöt díjazzák.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!