Utcagyerekek százainak adott esélyt Nairobi nyomornegyedében a Munkás Szent József Szakképzési Központ

Május 1., Munkás Szent József ünnepe alkalmából Azbej Tristan felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt a Hungary Helps Program támogatásával bővülhetett a Nairobi Kangemi nyomornegyedében működő jezsuita Munkás Szent József Szakképzési Központ. Azóta az utcagyerekek közül felkarolt fiatalok százai tanulhattak itt szakmát, és kaptak egy esélyt – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.

Azbej Tristan

 

Azbej Tristan úgy fogalmazott: „amit akkor ott missziós társaimmal, Böjte Csaba és Sajgó Szabolcs atyákkal, valamint Hölvényi György képviselő barátommal láttunk, azt nehéz röviden leírni. Kangemiben százezrek élnek alapvető infrastruktúra nélkül: szűk, ideiglenes otthonokban, gyakran bizonytalan vízellátás mellett, kilátástalan körülmények között. Egy gyerek számára ez nemcsak nyomort jelent, hanem mindennapi küzdelmet a túlélésért; zsúfoltságot, kiszolgáltatottságot és nagyon kevés kapaszkodót a jövőhöz.

Ebben a közegben különösen nagy jelentősége van annak, ha valaki megtanul egy szakmát, közösségre talál, és elkezd hinni abban, hogy lehet másképp is. Ezért fontos számunkra ez a program. Nem látványos, nem hangos, de valódi

– hangsúlyozta Azbej Tristan. Hozzáfűzte: a magyar segítség és a jezsuita misszió a fiatalok életében kézzelfogható változást hoz, az öngondoskodás és a szülőföldön maradás lehetőségét. „Ma, Munkás Szent József ünnepén erre emlékezünk: a munka méltóságára, és arra, hogy egyetlen lehetőség is elég lehet ahhoz, hogy valaki új irányt vehessen”.

 

Hungary Helps

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!