Az új, 28 milliárd forintos felsőoktatási pályázat célja, hogy segítsen a hallgatóknak befejezni az egyetemet, ne kerüljön sor lemorzsolódásra, vagy kiesésre – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár hétfőn az M1 reggeli műsorában.

A pályázatot arra tervezték, hogy a szakmai szervezetek kialakítsák azokat az eszközöket, lehetőségeket, amelyek a magyarországi egyetemek által felhasználhatók, és ezáltal a saját hallgatóikat tudják támogatni.
A pályázat főszereplői a hallgatók, a pályázók viszont a szakmai szervezetek – mondta az államtitkár, példaként említve az országos hálózattal rendelkező szervezeteket: a Rektori Konferenciát, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, az Oktatási Hivatalt és a Magyar Akkreditációs Bizottságot.
Nem konkrét egyetemekre szabták a pályázatot, hanem szervezetekre, amelyek intézményeket tudnak támogatni, hogy olyan eszközöket adjanak az egyetemek kezébe és olyan módszertanokat dolgozzanak ki, amelyek segítik a hallgatókat például abban, hogy a dolgozó hallgatók a tanulmányikhoz illeszkedő körülmények között dolgozzanak – magyarázta a kereszténydemokrata politikus.
Kitért arra is, hogy a múlt héten megnyílt a Pannonia Ösztöndíjprogram idei pályázata tízmilliárd forintos keretösszeggel, amelyet azért indítottak el, mert a megújult magyar egyetemek kiestek az Erasmus-programból, és a kormány nem szerette volna, hogy emiatt a hallgatókat hátrány érje.
A tavalyi tanévben 8115-en vettek részt a programban, az idén az újdonság az, hogy az ösztöndíjat a top 250 egyetemről érkező vendégoktatók fogadására, valamint kutatási célú mobilitásra is felhasználhatják, amellyel a hallgatók ezeken az egyetemeken kutathatnak fél éven keresztül. Mindkettőt személyenként tízmillió forintos keretösszeggel és egyéb juttatásokkal vezetik be – fejtette ki Varga-Bajusz Veronika.
Felhívta a figyelmet arra, hogy február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatásba. Az utolsó napok a legterheltebbek, a legintenzívebbek, így nem érdemes a legutolsó napra hagyni a jelentkezést. A jelentkezőknek rendelkeznie kell ügyfélkapu plusszal vagy digitális állampolgársággal.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a múlt héten zajlott Educatio kiállításról az államtitkár közölte, idén csaknem hatvanezren látogattak ki, mindent meg lehetett ismerni az adott egyetemről, sok hasznos információhoz jutottak hozzá a fiatalok a továbbtanulásukkal kapcsolatban.
A kutatói pályáról azt mondta, Magyarországon egyre vonzóbb a fiatalok körében, ezért is újította meg a kormány a doktorandusz-ösztöndíjakat, és hozta be a kutatásban résztvevők esetében a magasabb ösztöndíj elérhetőségét, a kooperatív doktori programot.
A magyar egyetemekkel kapcsolatban kiemelte: jelenleg tizenkettő van a világ top öt százalékában, és ma Magyarországon háromból két hallgató a világ legjobban jegyzett egyetemei egyikére jár. Emelkedik a magyar felsőoktatás színvonala, abszolút versenyképesek a hazai egyetemek nemzetközi színtéren is, az idén már ötvenezer külföldi hallgató tanul Magyarországon – mutatott rá Varga-Bajusz Veronika.