Tisztújítás után – új lendületben a KDNP

Befejeződtek a tisztújítások a Kereszténydemokrata Néppártban. Mind a vármegyékben, mind az országos vezetőségben megválasztották azokat a tisztségviselőket, akik az elkövetkező időszakban regionális vagy átfogó szinten felelősséget vállalnak a párt irányításáért, működéséért.

Kdnp

A KDNP Országos Választmánya 2024. december 8-án megerősítette az elnöki székben az eddigi pártelnököt, Semjén Zsoltot. Az országos választmány elnökének Latorcai Jánost, ügyvezető alelnöknek Latorcai Csabát, pártügyésznek Vejkey Imrét választották.

A KDNP alelnökei az elkövetkező időszakban Simicskó István frakcióvezető, Azbej TristanHölvényi György, Juhász Hajnalka, Rétvári BenceSeszták Miklós és Soltész Miklós lesz.

A Felügyelő Bizottság elnöke Aradszki András, míg tagjai Nógrádi László, Csorba BélaPolner Eörs (póttag) és Széles Sándor (póttag) lettek. Az Önkormányzati Tanács elnökének Szelezsán Györgyöt, az Országos Választmány elnökségi tagjainak Bablena FerencetSzebellédi Zoltánt és Simon Attilát választották.

A Fegyelmi és etikai bizottságban Bene László, Demeter AndrásEszlári AndrásKopplánné Kertész Margit és Nagy Ferenc József vesz részt. A Pénzügyi és ellenőrző bizottságot pedig Juhászné Kicsák MariannaKondek ZsoltMakranczi Renáta, Nagyné Veress Tünde és Szász János Attila alkotja.

A KDNP Protestáns Műhely elnökévé Birkás Antalt, a Szakértői Tanács elnökévé Kerényi Csabát választották.

A tisztújítások után a KDNP vármegyei elnökei:

Bács-Kiskun vármegye – Mák Kornél

Baranya vármegye – Kamarás Péter

Békés vármegye – Bálint József

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye – Molnár Péter

Budapest főváros – Bagdy Gábor

Csongrád-Csanád vármegye – Haág Zalán

Fejér vármegye – Nyikos László

Győr-Moson-Sopron vármegye – Nátz Miklós

Hajdú-Bihar vármegye – Korbeák György

Heves vármegye – Smidné Vereb Julianna

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye – Póta Sándor

Komárom-Esztergom vármegye – Michl József

Nógrád vármegye – Bablena Ferenc

Pest vármegye – Juhász Hajnalka

Somogy vármegye – Szászfalvi László

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye – Seszták Miklós

Tolna vármegye – Orbán Attila

Vas vármegye – Harangozó Bertalan

Veszprém vármegye – Navracsics Tibor

Zala vármegye – Császár Zoltán

 

A KDNP vármegyei delegáltjai a párt országos elnökségébe:

Bács-Kiskun vármegye – Fang Simon

Baranya vármegye – Gelencsér Gábor

Békés vármegye – Polgár Zoltán

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye – Molnár Péter

Budapest főváros – Varga-Bajusz Veronika

Csongrád-Csanád vármegye – Kalmár Ferenc

Fejér vármegye – Czachesz Gábor

Győr-Moson-Sopron vármegye – Pergel Elza

Hajdú-Bihar vármegye – Korbeák György

Heves vármegye – Horváth Richárd

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye – Batthányi Józsefné

Komárom-Esztergom vármegye – Szerencsés Gergely

Nógrád vármegye – Boczek Tibor

Pest vármegye – Gaal Gergely

Somogy vármegye – Vörös Mátyás

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye – Kiss András

Tolna vármegye – Orbán Attila

Vas vármegye – Hajós Attila

Veszprém vármegye – Halmay Gábor

Zala vármegye – Sáringer-Kenyeres Tamás

 

Gratulálunk és sok sikert kívánunk a megválasztott tisztségviselőknek!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!