Szili Katalin kapja a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét

Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, a KDNP politikusa kapja a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2026. évi Aranyplakettjét.

Szili Katalin

 

Az indoklás szerint „az elismerést így ismét egy olyan személynek nyújthatja át a szervezet, aki cselekvőn vallja és mindennapjaival támogatja azt, hogy a magyar nemzeti kisebbségi létben az erőt, megmaradásunkat és kiteljesedésünket – az Anyaország támogatásán túl – igazán a nemzeti közösségeinket összetartó szervezettség adja, amelynek alapja a hűség, hitünk, tartásunk, mindnyájunk óvó tekintete és a mindennapokhoz megteremtett közösségszeretet”.

A VMMSZ december 11-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról, amelyeket a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén adnak át január 23-én Zentán.

A döntés értelmében Magyar Életfa-díjjal ismerik el Losoncz Piroska magyarkanizsai zenepedagógus, karnagy, Tóth Vilmos építész, Várady Tibor jogtudós, író, egyetemi tanár, akadémikus, valamint Zuberec Vera hímző, népi iparművész munkásságát.

A szövetség plakettjével jutalmazzák Papp Mária közösség- és művelődésszervezőt, Szerda András népdalkörvezetőt, közösségszervezőt, öntevékeny néprajzkutatót, Táborosi László helytörténészt, Valka Károly közösségszervezőt és közösségépítőt, valamint a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületet.

„Az elismerésekkel azt a hiteles őrző és teremtő munkát, a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösségek összefogásáért és formálásáért, a nemzeti összetartozás erősítéséért, kulturális identitásunk gazdagodásáért, a nemzettudat fejlesztéséért végzett tevékenységet és teljesítményt ismeri el az alapító, amely nélkül értékrendünk és értékszeretetünk messze került volna, messze kerülne álmától, vágyaitól, erejétől” – áll a VMMSZ közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!