Szerdán hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat; a fiatalok 20 órától kapnak sms-t az eredményről. A központi ponthatárváró rendezvényt ezúttal Veszprémben tartják, de számos egyetemi városban is szerveznek hasonló Pont Ott Partit - mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Idén már harmadik éve, hogy több mint 120 ezer feletti a jelentkezői létszám, és Európában egyedüliként Magyarországon tízből nagyjából nyolc diák állami ösztöndíjas képzésre kerül be az egyetemre – emelte ki Varga-Bajusz Veronika. Hozzáfűzte,
a fiatalok ma már sokkal tudatosabbak, és sokkal inkább a nemzetgazdaság szempontjából releváns képzésekre jelentkeznek.
A műszaki, a természettudományos, a mérnök, az informatika, de a tanár vagy az orvos-egészségtudományi képzések is ide sorolhatók, és ebből kifolyólag várhatóan az állami ösztöndíjas férőhelyek is ezekre a képzésekre fognak fókuszálni – jegyezte meg az államtitkár.
Kitért arra is, hogy a magyar egyetemek egy megújítási folyamaton mentek át, új struktúrában, új működési módszerrel, teljesítményelvárással, teljesítményfinanszírozással működnek. Sokat erősödtek a magyar egyetemek és egyre meghatározóbbak a nemzetközi szinten is, tizenkét egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában, de a cél az, hogy 2030-ra világszinten legyen top 100-as és több top európai egyetemünk is – közölte a kereszténydemokrata politikus. Felidézte, hogy
az elmúlt évben elindított családbarát felsőoktatás keretében januártól léptek életbe azok az intézkedések, amelyek megkönnyítik a tanulmányaik mellett gyermeket vállalók életét.
Így minden 30 év alatti hallgató, akinek gyermeke születik, jogosulttá válik állami ösztöndíjas képzésre való átsorolásra. Az első félév eredményei alapján az látható, hogy 810 gyermek született, és az érintett hallgatókból 453-an voltak jogosultak állami ösztöndíjas képzésre, akiknek egyébként egyharmada édesapaként tudta igénybe venni ezt a lehetőséget, ezt a támogatást.
Akik pedig 14 év alatti gyermeket nevelnek, kérelmezhetik az egyéni tanulmányi rendet, hogy jobban össze tudják egyeztetni a gyermeknevelést és a tanulást, egy régebbi intézkedés pedig, hogy a 30 év alatti édesanyáknak elengedik a diákhitel-tartozását – tette hozzá Varga-Bajusz Veronika. Hangsúlyozta,
az intézkedésekkel a kormány célja az, hogy minden élethelyzetben segítsék azokat, akik gyermeket szeretnének.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár leszögezte: a magyar egyetemek megújítása egyértelműen egy sikertörténet. Egyrészt a magyar egyetemek nemzetközi versenykörnyezetben erősödtek, másrészt egy hozzáférhetőségi fordulat valósult meg, hiszen negyven százalékkal többen jelentkeznek a magyarországi egyetemekre.
A megújulás előtt 280 ezres, most pedig már 330 ezres az a hallgatói kör, amelynek tagjai valamely magyar egyetemre járnak; a képzések minősége is javult, és egy hallgatóbarát fordulat is megvalósult, hiszen 4500-zal kevesebben morzsolódtak le, mint a megújítást megelőzően – mutatott rá Varga-Bajusz Veronika.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatók az egyetemektől kapnak egyfajta mentorálást, sőt csaknem 22 ezren gyorsabban haladnak a tanulmányaikkal, de nőtt a tudományos teljesítmény is, hiszen mintegy ötven százalékkal magasabb a publikációk száma. Mára minden második hallgató vidéki egyetemre jár, tehát kiegyenlítődött a főváros és a vidék viszonyrendszere is, megerősödtek a vidéki egyetemek – jelentette ki az államtitkár.