Mézes Miklós (Archív)

A Demokrata Néppárt tömegbázisát a katolikus reformtömegmozgalmak népfőiskoláiban szocializálódott, mobilis, az új eszmékre fogékony és a kor társadalmi, szociális és gazdasági kérdéseiben jól tájékozódott parasztfiatalok ezrei adták. Egyik-másik népfőiskolát végzett fiatal a Demokrata Néppárt politikai vezetésébe is bekerült, ami jelzi a kiválasztottaknak a tehetségét, de a modern kereszténydemokrata eszmék iránti fogékonyságát is.

A népfőiskolák hallgatói közé tartozott Mézes Miklós is, aki 2019-ben, 99 éves korában, a kanadai St. Catharines kórházában hunyt el. Szeptember 22-én lett volna 100 éves. Születésének évfordulójára Kereszténydemokrácia Tudásbázisunkban található életrajza közlésével emlékezünk.

A Mézes família neve évszázadok óta ismert Győr-Moson-Sopron vármegyében. A család három évszázada Zsira faluban gazdálkodott, a település szerves gazdasági kapcsolatban állt a trianoni határ megrajzolásakor Ausztriához került Locsmánddal és annak vonzáskörzetével. A határtelepülés szerepére kényszerített községben 1920 szeptemberében született Mézes Miklós korán megismerkedett a földművelés alapvető fortélyaival, hiszen apja középparaszti família leszármazottja volt, a falu tekintélyes bírójaként, a helyi gazdakör elnökeként a közélet iránti érdeklődést fiúgyermekeibe nevelte. A gazdálkodás mesterségének elsajátítására és folytatására Miklós fiát szemelte ki (az idősebb testvér a papi hívatást választotta), ezért fiatalabb fia a helyi elemi iskola elvégzése után két évig a szombathelyi mezőgazdasági szakiskola bejáró diákja volt, hazatérve az elméleti ismereteket kiegészítve gazdálkodó apja mellett a gyakorlatban szerzett tapasztalatokat.

Húszéves kora előtt érte az életét meghatározó esemény. Akkor a falujába érkezett friss diplomás tanító megismertette vele a Quadragesimo anno kezdetű pápai körlevélben megfogalmazott tanítások hatására kibontakozó Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete programjával. Másik élménye a népi írók műveinek megismerése volt a vasi megyeszékhelyen.  Az olvasottak-hallottak mélyebb elsajátítására 1940 őszén meghívást kapott és fogadott el a KALOT érdi népfőiskolájának faluvezető-képző tanfolyamára. Az ott kapott ismeretek és a megszerzett tudásélmények hazatérésekor már az agrárifjúság szociális-anyagi felemelkedésének segítésére késztette. Társaival hosszú szervezőmunka eredményeként, széles körű megyei társadalmi összefogás eredményeként 1942-ben indították el egy megvásárolt ötholdas épülettömbben az egyházasfalui Széchényi Népfőiskolát. (A népfőiskola 1944. októberi működésének ideiglenes felfüggesztése után 1946-ban ismét megnyitotta kapuit s egyedüli intézményként működött egészen a KALOT s utódszervezeteinek 1949. februári teljes felszámolásáig.)

A népfőiskola munkájában nem tudott részt venni, mert huszonkettedik születésnapja előtt katonai behívót kapott. A kőszegi kiképzés hónapjai után Körmendre vezényelték egy távbeszélő-századrádiós tanfolyamra.  1944 nyarán frontszolgálatra vitték a Kárpátok előterébe, sebesüléséből felépülve újfent arcvonalba küldték. Számára csak leszerelésekor, 1945. júniusban ért véget a világháború.

Hazatérésekor egy teljesen más világ fogadta. Az 1945. márciusi földosztás a KALOT programjában szereplő földreformot „pótolta” s falujában is megjelentek a kommunista agitátorok. A változások hatására – a KALOT-ban szocializálódott társaihoz hasonlóan – kezdetben a Független Kisgazdapárt oldalán kezdett a megyei közéletben politizálni. Az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon az FKgP Győr-Moson és Sopron vármegyei listáján szerepelt (a Demokrata Néppárt késve kapta meg az indulási engedélyt, ezért híveit a Kisgazdapárt támogatására szólította fel), de nem került be a törvényhozásba, ám tagja lett a Sopron vármegyei törvényhatósági bizottságnak. Gazdálkodása mellett továbbra is lelkesen szervezte a népfőiskolai programokat. A kommunista párt szalámi-taktikája eredményeként a kisgazda parlamenti többség lassan erodálódott. 1947 tavaszán Kovács Béla főtitkár elhurcolása adta meg a végső lökést számára, hogy a kényszerpályára szorított kisgazdapártot otthagyja s szervezetileg is a Barankovics István főtitkár vezette korszerű kereszténydemokrata politikát hirdető Demokrata Néppárthoz csatlakozzon.

A Demokrata Néppárt 1947. augusztusi győri zászlóbontása után a párt választási agitációjában, programjuk megismertetésében, a szervezésben meghatározó szerepet töltöttek be a KALOT-tagok. Mézes Miklós minden fellelhető járművet igénybe vett vagy gyalog ment el megyéjében hirdetni a Néppárt választási programját, mert felismerte, hogy a DNP sikere helyi szinten dől el. A párt kimagasló választási eredményei után, mint a kapuvári körzet képviselője került be a parlamentbe. Fiatal kora ellenére hamarosan frakciótársai megbecsülését is kivívta, ezért 1948. novemberben a Demokrata Néppárt parlamenti csoportja vitarendezőjének választották.

A DNP parlamenti tevékenysége és küzdelme a kommunista párt egyre fokozódó, a teljes politikai hatalom megszerzésére irányuló tevékenységének időszakára esett. A vallásos világnézetűek elleni kampányok gerjesztése, az egyházak ellen központilag szervezett rágalmazó sajtókampányok, a vallásoktatás elleni fellépések, az iskolák államosítása, majd Mindszenty József hercegprímás letartóztatása légkörében a Demokrata Néppárt parlamenti munkáját számtalan módon akadályozták. Ezeket megtapasztalva is Mézes Miklós maradéktalanul igyekezett ellátni parlamenti feladatait. Elsősorban agrárügyekben szólalt fel, többször intézett kérdést a földművelésügyi miniszterhez.[ii] 1948. februárban pártja vezérszónoka volt a Vallás-és Közoktatási Minisztérium 1947-48. évi költségvetésének tárgyalásakor. Ekkor a hivatalos kultúrpolitika egyház-és vallásellenes előírásait sérelmezte. Elfogulatlan népművelők hiányára hívta fel a figyelmet, pártpolitikától mentes kulturális egyesületek, népfőiskolák létesítését sürgette.[iii]

Barankovics István külföldre menekülését követően, a párt „önfeloszlatása” után több képviselőtársa szökését előkészítve 1949. február 22-én szülőfaluja közelében lépték át az osztrák-magyar határt. Három hónap múlva a menekülttáborból Villányi Miklós volt képviselőtársával Svájcba szökött, ahol menedékjogot kapott és állást vállalhatott egy svájci parasztgazdaságban, később gránitkőfejtőben, majd sörgyári kisegítőként, végül kertépítő munkásként dolgozott.

Mivel az alpesi országban a biztos megélhetés megteremtésére nem volt lehetősége, 1951. májusban érkezett meg a befogadó Kanadába. Torontóból Niagara Falls-ba irányították, ahol eleinte festő-mázoló volt, majd gyári munkás, később nyomdai tevékenységbe kezdett. Másodmagával Egységes Magyarság címmel két esztendeig magyar nyelvű újságot és magyar nyelvű könyveket adott ki. 1964-ben pénzbefektetési tanácsadó munkakörbe került az Investors Group Incorporated cégnél, szorgalmas munkával és rengeteg tanulással (három éves képzési időszakot végezve a torontói egyetem pénzügyi tagozatán) különleges pénzügyi tervező végzettséget szerzett, cégénél megbecsült pénz- és adóügyi tanácsadóként vonult nyugdíjba.[iv]

Kényszerű külföldi élete első percétől aktív tagja volt a magyar politikai emigrációnak, csatlakozott a Magyar Nemzeti Bizottmányhoz. Még Európában alapító tagja lett a Magyar Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetségnek. Kanadai lakóhelyén magyar egyházközséget szervezett; 1960-ban a Kanadai Magyarok Széchenyi Társaságának közép-kanadai társelnökének választották, bekerült a Kanadai Magyarok Szövetségének igazgatóságába és a szervezeten belül létrejött Rákóczi Szövetség vezetőségébe is. Niagara Falls-ban a helyi magyar lakosság közadakozásából emelt Árpád-házban évente megrendezett március 15-i és október 23-i ünnepségek szónoka volt.

De legerősebb szálakkal a kereszténydemokrácia külföldi szervezeteihez kötődött, ott volt a Közép-európai Keresztény Demokrata Unió 1953-as washingtoni első kongresszusán. Az 1956-os forradalom után újraszerveződött emigráns magyar politikai szervezet, a Magyar Bizottság kanadai képviselőjeként a kanadai politikai erők és a közvélemény hiteles tájékoztatását tekintette elsődleges feladatának a magyarországi politikai életről. A szervezet megszűnte után helyi és tartományi szinten tartotta ébren a magyar ügyek iránti kanadai érdeklődést.

Kereszténydemokrata emigráns társaival egyöntetűen üdvözölték 1989. márciusban a Kereszténydemokrata Néppárt megalakulását. Erkölcsi és anyagi segítséget adott a pártszervezés kezdeti nehézségeinek leküzdéséhez, meghívót kapott az 1989. szeptemberi I. országos választmányi ülésre. (Az elfogadott alapszabály kimondta, hogy a Demokrata Néppárt egykori országgyűlési képviselői az intéző bizottság tagjai lettek.) Az 1990. és az 1994. évi országgyűlési választások kampányidőszakában a szülőhelyén induló kereszténydemokrata jelöltet személyes megjelenésével, beszédeivel támogatta. Érdemeit Barankovics-emlékéremmel ismerték el. Második hazájában, a tengerentúlról mindvégig nagy figyelemmel követte a hazai eseményeket és a Kereszténydemokrata Néppárt tevékenységét.

Halálával eltávozott a korabeli szóhasználatban és publicisztikában a főtitkár neve után Barankovics-pártnak (is) hívott Demokrata Néppárt utolsó parlamenti képviselője. Személyében az 1947. augusztus 31-én megrendezett, negyvenhárom évig utolsó többpárti választáson mandátumot szerzett legidősebb honatyától is búcsúztunk.

2013-ban a Barankovics István Alapítvány megszervezte és finanszírozta  M. Szabó Imre filmrendező kanadai útját, amely során életútinterjú készült Mézes Miklóssal.  A több mint három órás anyag rövidített változata itt megtekinthető:

Szabó Róbert