Ahogy Brunszvik Teréz idejében, úgy ma is csodákra képes a tevékeny szeretet - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Kunszentmártonban, a Szent Anna katolikus óvoda átadó ünnepségén.
Soltész Miklós felidézve és méltatva az első kisdedóvót 1828-ban létrehozó Brunszvik Teréz életművét, arról beszélt: ez
a tevékeny szeretet hívta életre és vezette eredményre a kormány és a történelmi egyházak együttműködésén nyugvó óvodaépítési programot, hasonlóan ahhoz a széleskörű összefogáshoz, melynek köszönhetően a kunszentmártoni beruházás megvalósult.
Az elmúlt években így sikerült Magyarországon kétszáz óvodát megépíteni, vagy bővíteni és felújítani. Ez több mint 20 500 férőhely kialakítását, illetve megszépítését jelentette, melyek mind a családokat szolgálják. Ebben pedig a felekezetek közül a katolikus egyház vállalta a legnagyobb szerepet 120 óvodában összesen 13 500 férőhely létrehozásával, vagy megújításával – mondta el az államtitkár.
Hozzáfűzte, mindez része annak a családtámogatási rendszernek, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermekek a legjobb, legméltóbb és legszebb körülmények között nevelkedhessenek. Egyaránt fontos ez a kicsiknek és szüleiknek, de legalább ennyire a velük foglalkozó szakembereknek is, hiszen
egyáltalán nem mindegy, milyen körülmények között kell tovább csiszolniuk a rájuk bízott kincseket, akik mindannyiunk számára a legértékesebbek
- fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Rámutatott: ezért van az, hogy a kormány nem csak ezen a területen segít a családoknak. Nyártól elindul a családi adókedvezmény további emelése, mely jövőre duplájára bővül. Emellett a négy-, vagy többgyermekes édesanyák Európában egyedülálló módon személyi jövedelemadó-mentességet élveznek, mely októbertől már a háromgyermekes, míg jövő januártól a 40 év alatti kétgyermekes anyákat is megilleti.
Óriási segítség és rendkívül fontos lépéssorozat ez a kabinet részéről, ugyanakkor
a kedvező feltételek hatékony és értékes felhasználása már a társadalom, a helyi közösségek és az egyházak vállalásán, munkáján múlik
– tette hozzá Soltész Miklós. Jó példaként említette a kunszentmártoni a Szent Anna katolikus óvoda több mint 833 millió forintból kialakított új épületének átadását, melyet egy valaha karmelita rendházként működő ingatlan megvásárlásával tett lehetővé a Szeged-Csanádi egyházmegye. A szervezet emellett tíz óvodát is felújított az elmúlt időszakban, több mint 1100 gyermek és család életét segítve ezzel – jegyezte meg az államtitkár.