Tele van a világ féligazságokkal, békétlenséggel és rágalmakkal, ezekre a választ a kereszténységen keresztül adhatjuk meg, akár a békesség tekintetében, akár pedig az igazság hirdetésében; ezért is fontos az, hogy az egyházak minden támogatást megkapjanak – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap Miskolcon, a megújult hejőcsabai református templom átadóján.

Soltész Miklós újságíróknak nyilatkozva közölte, Miskolcon húsz templomot, továbbá tíz egyházi óvodát és iskolát újítottak fel vagy építettek. „Innen jön a béke, a békesség, az igazság és innen jön az a nyugalom, amire oly nagy szüksége van az emberiségnek, nekünk is, magyaroknak egyaránt” – fogalmazott az államtitkár.
Hangsúlyozta, a torony már az összedőlés határán állt, a munkálatok sikeres befejezéséért köszönet illeti a helyi gyülekezet és közösséget, valamint Csöbör Katalint, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, akik fantasztikus munkát végeztek.
A hejőcsabai református templom mellett korábban egy református óvoda is épült. Az ilyen intézmények nemcsak a református vagy katolikus hívek gyermekeit fogadják, hanem mindenkit, ezért is fontos ezek fejlesztése, építése – tette hozzá.
Az MTI-nek elmondta, 2010 óta 3800 templomot újítottak fel a Kárpát-medencében az egyházakkal és a közösségekkel közösen és kétszáz újat is építettek. Ez a gondolkodás „szembe megy azzal az őrült folyamattal”, amiben Észak- és Nyugat Európában a templomokból diszkót, szórakozóhelyet, mászófalakat, adott esetben mecsetet építenek.
„Ez is mutatja Európa egy részének az állapotát, azt, hogy sem a vadliberális diktatúrával szemben, sem pedig a muszlim előretörésével nem tudnak fölmutatni semmit” – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.
Hozzáfűzte, reméli, hogy abból az ezer év kereszténységből, amit megéltünk a Kárpát-medencében és megtartott minket magyarnak, most mi vissza tudunk adni. „Én hiszem, hogy ebben nekünk szerepünk és feladatunk is van”.
Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője kifejtette, a közel százéves templomtorony felújítása a kormány, az egyház, a helyi közösség és a gyülekezet összefogásának eredménye. Korábban nem mindig volt biztosított az egyházak támogatása, ma viszont olyan kormány van, amelyre számítani lehet, és ez reményt ad a további fejlesztésekhez. Bízik abban, hogy közös munkával az épített örökség és a templomok megújítása is folytatódhat.
Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke elmondta, a templomtorony felújítása mellett a hálaadó istentiszteleten azt is ünneplik, hogy a lelkipásztor és a gyülekezet közös útja 25 esztendőre tekint vissza.
A hejőcsabai református templom tornya mintegy százmillió forintból újult meg, a munkálatokat a kormány nyolcvanmillió forinttal segítette.