A nemzetiségek kormányzati támogatásának természetesnek kellene lennie minden országban

A magyar kormány fontosnak tartja, hogy az ország területén élő nemzetiségeket minden lehetséges formában és eszközzel támogassa - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a közmédiának nyilatkozva, miután meglátogatta a magyarországi szlovák fiatalok számára megrendezett ökumenikus hitéleti tábort a Pozsonyhoz közeli Mária-zarándokhelyen, Máriavölgyben (Marianka).

Máriavölgy

A nemzetiségek kormányzati támogatásának természetesnek kellene lennie minden országban úgy, ahogy Magyarországon már az

- hangsúlyozta az államtitkár. Elmondta, hogy idén már tizenegyedik alkalommal táboroznak a fiatalok Máriavölgyben, a magyarországi szlovák nemzetiség közösségi életet támogató Identita (Identitás) egyesület szervezésében.

Nem véletlenül esett a választás erre a helyszínre, amely már a történelmi magyar királyság idején is egy régi, jól ismert zarándokhelynek számított - tette hozzá. Kiemelte:

a tábor egyik fontos célja, hogy a magyarországi szlovák fiatalok anyanyelvi környezetben is eltölthessék a szabadidejüket,

és örömmel tapasztalják, hogy ezek közül a tizenéves fiatalok közül - akik szüleiktől és nagyszüleiktől tanulták az anyanyelvet - sokan tudnak középfokú nyelvvizsgát tenni, ezeknek a táboroknak is köszönhetően.

A Magyarországon élő tizenhárom nemzetiségnek az idei nyáron eddig több száz, a szlovák nemzetiségnek pedig ezen belül negyven táborát támogatta már a magyar kormány. E gyermektáborok célja az identitás és az anyanyelv megtartása, megőrzése, valamint a közösségépítés - közölte a kereszténydemokrata politikus.

Beszélt arról is: a táborban eltöltött órák azt az örvendetes tényt igazolták vissza számára, hogy a fiatalok

le tudják tenni a telefonokat, a kütyüket, és együtt játszva jól tudják érezni magukat a közösségben;

tehát bizonyítják azt, hogy valamennyien nagyszerű gyerekek. A velük élő felnőttek felelőssége ezért az, hogy programok szervezésével biztosítsák számukra a közösségépítés lehetőségét.

Az pedig természetes, hogy a részt vevő gyerekek kettős identitásúak, tehát egyszere szlovákok és magyarok is, a magyar kormány pedig azt vallja, hogy minden nemzetiség őrizze és erősítse meg nyelvi és kulturális identitását, amelyet a két országnak nem eltűrnie kell, hanem kölcsönösen, szeretettel elismernie és segítenie - fejtette ki Soltész Miklós.

Rámutatott: „épp ezért szörnyű és katasztrofális az, amit keleti szomszédunk, Ukrajna művel, amikor mindent el akar törölni, ami az ukrántól eltérő, tehát más nemzetiségű, miközben egyéb dolgokban követelőzik; ami azért érthetetlen, mert mi, magyarok mindent megadunk a nálunk élő ukrán közösségnek, amire szükségük van, beleértve az iskolákat és a gyermektáborokat is."

Ők azonban ebből semmit sem viszonoznak a mi kisebbségünk számára. Mi tehát azt szeretnénk nekik megmutatni, hogy úgy is lehet együtt élni a más nemzetiségűekkel, ahogy mi tesszük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!