Kétszáz óvoda épült vagy újult meg az egyházi óvodafejlesztési programban – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Sopronban, a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új óvodai tagintézményének, a Virágoskert Evangélikus Óvoda megáldása alkalmából.
Soltész Miklós elmondta, hogy a katolikus, a református és az evangélikus egyházak közreműködésével száz új óvoda épült és száz megújult vagy kibővült az országban, ami azt jelenti, hogy húszezer férőhely megújult környezetben van, további 7800 pedig új férőhelyet jelent.
Az evangélikus egyház 850 férőhelyet újított fel vagy létesített az elmúlt évek során; Kecskeméten, Veszprémben és már Sopronban is elkészült az új óvoda, Bakonycsernyén pedig várhatóan februárban adják át az épületet.
Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy a program a következő négy évben is folytatódni fog. A jövő évi költségvetésben az evangélikus programra 2,7 milliárd forintot különítettek el – közölte. Beszélt arról is, hogy
az egyházi óvodákba és iskolákba országszerte négyszeres a túljelentkezés, körülbelül egymillióan szeretnének ilyen intézményekbe járni.
Becsülni és értékelni kell a békét és a szabadságot, amelyek mindennél többet érnek, és amelyeket a gonosz szándékúak pillanatok alatt romba tudnak dönteni – figyelmeztetett a kereszténydemokrata politikus.
Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, Sopronban az óvodai férőhelyek száma jelentősen meghaladja azt a számot, ahány kisgyermek óvodai nevelésre szorul, ugyanakkor törekedni kell a férőhelyek minőségének javítására.
Kiemelte: büszke arra, hogy annak a politikai közösségnek a része, amely nyíltan vállalja, hogy az egyház és az állam kapcsolatát erősíteni kell.
Az evangélikus templom felújításának harmadik ütemét a kormány jövőre 250 millió forinttal támogatja. Az első két ütemre a kormány eddig mintegy 650 millió forintot biztosított – tájékoztatott a képviselő.
Farkas Ciprián, Sopron (Fidesz-KDNP) polgármestere arról beszélt, a város története és arculata évszázadok óta együtt formálódik az evangélikus közösséggel. A város tizenkét óvodájában több mint harminc fejlesztést hajtottak végre tisztán önkormányzati forrásból, egymilliárd forint értékben az elmúlt években. Új katolikus óvoda épült a Lőverekben és a Halász utcában, valamint egy önkormányzati fenntartású bölcsőde a Virágoskert Evangélikus Óvoda szomszédságában.
A száz férőhelyes Virágoskert óvoda az állam, az önkormányzat és az evangélikus egyház összefogásával valósult meg, mert a telket az önkormányzat adományozta az egyháznak, az építést pedig az óvodafejlesztési program biztosította – tudatta a polgármester.
Prőhle Gergely, a Magyar Evangélikus egyház országos felügyelője azt hangsúlyozta, a lutheri kereszténység üzenete ma is az, hogy menjünk be az emberek közé és próbáljuk meg a modernizáció gondolatát, a modern világ valóságát összekötni azzal a teológiai hagyománnyal és mély hittel, amely évszázadokon át a lutheránus közösséget jellemezte.
Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az istentiszteleten arról beszélt, hogy megkülönböztetett figyelemmel kell a gyermekek felé fordulni, akik a jövőben közösségeink társadalmát építik fel. Az evangélikus egyháznak jelentőségteljes, hogy az egyházi óvodafejlesztési programban részt vehet - tette hozzá.