Az online csalásokban részt vevő bűnözői csoportok 80 százaléka ukrán háttérrel dolgozik, ukrán emberekből áll, Ukrajnában van a központjuk. Az ukrán maffia nemcsak a hagyományos formában – „böhöm nagy autókkal, gyanús kinézetű, nem túl bizalomgerjesztő emberekkel” - működik, hanem kifinomultak, okosak és a modern technológiában is képesek maffiaszerű hálózatokat kiépíteni; Ukrajna egy veszélyes ország – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor az online csalásokról elmondta, hogy azok itt történnek, de sokszor nemzetközi hálózatok állnak mögöttük, mégsem igaz, hogy nem lehet semmit sem tenni ellenük. Legutóbb is sikerült egy illegális callcenter-hálózatot felgöngyölíteni Ukrajnában. Ott bankok nevében hívtak föl magyarokat, és csalták ki a pénzüket. A miniszterelnök figyelmeztetett:
Ukrajna uniós csatlakozása után az ukrán bűnözői körök számára minden sokkal egyszerűbb lenne, beépülnének az EU szövetébe, ugyanolyan elbánásban részesülnének, mint az unión belül működő pénzügyi szolgáltatók, nehezebb lenne fellépni velük szemben.
Kétségkívül az a jó, ha az Ukránokat kívül tartjuk – állapította meg a kormányfő. Közölte: további pénzügyi forrásokat adott a kormány a rendőrségnek, hogy még több ember foglalkozzon az online csalások elhárításával. Ezek a csalások mindenkit érinthetnek, akinek bankkártyája, digitálisan kezelt megtakarítása van, elég egyetlen rossz mozdulat, egy kattintás és hirtelen el is vitték a csalók a pénzt.
A magyarok jóhiszeműek, könnyű prédái a csalóknak, ezért fel kell ezekre az online csalásokra készülni, a hatóságoknak is sokkal több energiát kell mozgósítaniuk, hogy felvilágosítsák az embereket, hogy segítsék őket megvédeni. Nyolcmilliárd forint értékben történtek az online csalások, a pénzt próbálják visszaszerezni, de nagyon nehéz. A hatóságok elég jól dolgoznak, mert már másfélmilliárd forintot sikerült visszaszerezni – fejtette ki Orbán Viktor.
Úgy vélte, a következő évek arról szólnak majd, hogy Ukrajnára és a háborúra hivatkozva a brüsszeli birodalomépítő bürokraták tudnak-e a jelenleginél is több pénzt és jogkört elvenni az Európai Unió tagállamaitól. Brüsszel korábban minden válságra így válaszolt, majd kiderült, hogy a bővített jogkörökkel nem tudnak élni, és nem tudják legyőzni a krízist.
Semmi értelme, hogy átadjuk ezeket a jogköröket, nem szabad megengednünk, hogy Brüsszel a háborúra hivatkozva még több pénzt vegyen el tőlünk, még több hatáskört vegyen el, még több hitelt vegyen fel, adósságba rángasson bennünket, központi gazdaságirányítást építsen ki -
fogalmazott a kormányfő. Az egyik legsúlyosabb kérdésnek azt nevezte, meddig kell erősíteni az európai védelmi képességeket, hiszen könnyen fegyverkezési versenybe bonyolódhatunk az oroszokkal, ami „feleszi a magyar emberek pénzét”.
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel – hangsúlyozta Orbán Viktor. Úgy értékelt: az ukrán uniós tagságban kétségkívül lehetne olyan elemeket találni, amelyek időlegesen megrendelést jelentenének az európai cégeknek, de összességében Ukrajna felvétele olyan gazdasági következményekkel járna, amelyek tönkreteszik az európai gazdaságot. Ez leginkább először a vele szomszédos országokat érintené, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát.
Ukrajna uniós felvétele esetén milliószámra érkeznének ellenőrizetlenül az ukránok Európába, ami a bűnözés és a maffia problémája mellett azt is magával hozná, hogy az így érkező emberek alacsonyabb bérért vállalnának munkát Európában, így Magyarországon is
– mutatott rá a miniszterelnök. Jelezte: a magyar nyugdíjrendszer védelme is azt követeli, hogy nemet mondjanak az ukrán uniós tagságra, ugyanis Ukrajna felvétele esetén az ott élők is jogosultak lennének nyugdíjra Magyarországon, azaz a magyar nyugdíjasok pénze, annak egy tekintélyes része az ukránokhoz menne.
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a magyar kormány minden támogatást megad nem csak Parajdnak, de az ottélő összes magyarnak is.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, az elmúlt tíz-tizenöt évben annyi magyar fordult meg ott, és annyira megszerették ezt a helyet, annyira magukénak érzik, hogy szinte hozzánk tartozik. Ezért ami ott történik, az olyan, mintha velünk történne, fáj
– hangoztatta a kormányfő. Közölte: nagyon sok ember mozdult meg, hogy segítséget nyújtson, de egyelőre nagyon nehéz, szinte kilátástalan a helyzet. De nem szabad arról elfeledkezni, hogy nem csak Parajdból áll Erdély, Háromszék környékén is súlyos a helyzet, mert egy-két méter magasan áll a víz a kertekben, az ottani magyaroknak is segítségre lesz szükségük.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy jól szervezett, erős párt, jól képviseli a magyarok érdekeit nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is, és kapcsolatban van annak elnökével Kelemen Hunorral, akivel beszélt akkor, amikor a helyzet súlyossá vált. Megígérte neki, hogy minden támogatást megadnak nemcsak Parajdnak, hanem az ottélő összes magyarnak – mondta el a miniszterelnök.
Az árrésszabályozásról kijelentette, hogy azt fenn kell tartani, mert
az indokolatlan áremelésekkel szemben meg kell védeni az embereket. Ha szükséges, újabb termékekre fogják bevezetni az intézkedést.
Az árrésszabályozás, ami korábban „elgondolhatatlan volt Magyarországon”, úgy működik, mint a „karikacsapás”, beváltotta a hozzá fűzött reményeket: 900 élelmiszer árát sikerült csökkenteni, a drogériákákban 420 termék ára lett kedvezőbb. Az élelmiszereknél tíz, a drogériákban kapható termékeknél tizenöt százalékos árrést határoztak meg. „Ez legyen elég, ami efölött van, az indokolatlan áremelés” – szögezte le Orbán Viktor.
Hozzátette: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy az inflációt le kell törni, és ennek érdekében, az ő javaslata alapján hosszabbította meg a kormány az árrésszabályozást. Nagy Márton „elszánt ember”, így ha szükséges, akkor újabb termékekre fogják bevezetni az árréscsökkentést.