Novák Katalin: Családpolitikánk konzervatív, de modern, talán haladó is

A kormány családpolitikájával tág mozgásteret akar adni a fiataloknak, és meg akarja őrizni az országban a hagyományos család jelentette értékeket, amit egyesek ultrakonzervatívnak tartanak, pedig csak konzervatív, de modern, sőt talán haladó is - mondta a család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke egy francia nyelvű hírportálon csütörtökön megjelent interjújában.

A Közép-európai Hírlevél riportere felvetette, hogy a termékenyégi ráta ugyan nőtt Magyarországon, de a születési arányszám nem.
    
Mindig vannak bírálók, akit azt állítják, hogy a Fidesz családpolitikájának nincs eredménye - mondta Novák Katalin, majd hozzátette: beszélni kell az ország jövőjéről, és hangsúlyozni kell, hogy a gyerekvállalás a legszemélyesebb döntés.
    
Az egyéni döntések azonban hatással vannak a társadalomra és a gazdaságra, és a kormánynak beszélnie és cselekednie kell ezen a területen - közölte.
    
Novák Katalin elmondta: a fiatalok pénzügyi segítségre számíthatnak az államtól a családalapításhoz.
    
Az anyáknak többféle lehetőségük van az újbóli munkába állásra, a kormány támogatja, hogy megfelelő számú bölcsőde legyen, de a gyerekekkel otthon maradhat az apa és a nagyszülő is. Az utóbbi években nőtt a nők foglalkoztatási aránya, és soha nem volt olyan magas, mint most - tette hozzá.
    
Arra a felvetésre, hogy a kormány úgy mutatja be az országot, mint a kereszténység bástyáját Európában, holott  szociológiai tanulmányok szerint a vallásosság csökken, Novák Katalin közölte: a kereszténység és a keresztény értékek nem korlátozódnak az egyházi életre, hanem áthatják az emberek életmódját, mindennapjait.
    
Megvan a magyar társadalom lehetősége arra, hogy tanulmányozza más országok tapasztalatait, de ezekből azt a következtetést vonja le, hogy jobb, ha megmarad olyannak, amilyen - tette hozzá.
    
Arra a kérdésre, hogy milyen a Fidesz kapcsolata a francia pártokkal és az Európai Néppárttal, Novák Katalin leszögezte: természetes szövetségesünk a Köztársaságiak, a Nemzeti Tömörüléssel viszont nincs kapcsolatuk.
    
„Ha elhagyjuk az Európai Néppártot, ami lehetséges, akkor találunk magunknak szövetségesnek demokratikus konzervatív pártokat, amelyek nem radikálisok" - közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!