Navracsics Tibor megállapodást kötött a megyei jogú városokkal – „Magyarország szolgálata közös cél”

Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja – hangsúlyozta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán.

Navracsics Tibor

 

Navracsics Tibor kiemelte: a megyei jogú városok a Versenyképes járások programba szolidaritási hozzájárulásként befizetett összeg egy részét kapják most vissza, a Megyei Jogú Városok Szövetségével ugyanis abban egyeztek meg, hogy amennyiben felesleg marad a befizetésekből, azaz „túlfizetik” a városok programhoz szükséges összeget, akkor ezt visszakapják.

A Versenyképes járások program néha ugyan minimális sérelemmel jár, de összességben a közjót szolgálja,

ugyanis a szolidaritási hozzájárulás alapját képező ipari teljesítmény a megyei jogú városokban nemcsak a városban élő polgárok teljesítményének köszönhető, hanem a környező településekről a városba dolgozni bejáróknak is – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.

Hozzáfűzte, a második éve futó Versenyképes járások programnak köszönhetően a települések több mint kilenc tizedében valósul meg idén is valamilyen fejlesztés, a szolidaritási hozzájárulás befizetésének köszönhetően ugyanis olyan települések is részesülhetnek fejlesztési forrásokban, amelyek talán nem is álmodtak róla.

 

Navracsics Tibor

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!