Közvetlen légkörű beszélgetések – Nagy siker Süli János sajátos kezdeményezése, a szobafórum

A szobafórum egyedi és sajátos politikai kezdeményezés, amely Süli János KDNP-s országgyűlési képviselő nevéhez köthető – írta a Teol.hu. Beszámoltak arról, hogy a kötetlen hangvételű szobafórum sorozat – amelyről korábban Szijjártó Péter is elismerően nyilatkozott – már túl van az ötvenedik alkalmon.

Süli Szijjártó

 

A külgazdasági és külügyminiszter nemrég elkísérte Süli Jánost az egyik ilyen szobafórumra, majd azt mondta, bár a világ számos pontján járt már hivatalos programokon, ez a kezdeményezés példaértékű; ilyen őszinte, közvetlen légkörű fórumon még nem vett részt – idézte fel a portál.

Süli János megkeresésükre elmondta, hogy ezek a beszélgetések szűk körben, tíz-tizenkét ember társaságában zajlanak, aminek az az előnye, hogy sokkal nyitottabb, bensőségesebb hangvételűek.

Mindig a vendéglátó család hívja meg a résztvevőket, így valóban olyan emberek jönnek össze egy-egy alkalommal, akik nyíltan mernek egymás előtt beszélni, kérdezni, véleményt mondani.

Számos helyi probléma is terítékre kerül, óvodák, bölcsődék létrejötte, járdák és utak állapota, ami természetes is, hiszen ezek a kérdések és ügyek azok, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat, javítják vagy rontják közérzetünket – magyarázta a kereszténydemokrata politikus.

 

Süli Szijjártó

 

Hozzáfűzte, minden egyes alkalom visszaigazolta, hogy bármit meg tudunk beszélni, hiszen minden alkalommal terítékre kerültek az aktuálpolitika kérdései pont úgy, mint a települések helyi problémái. Ezek a szobafórumok lehetőséget adtak és adnak olyan témák megvitatására, melyek egy száz fős teremben nem biztos, hogy felmerülnének.

A leggyakrabban előkerülő kérdések között szinte mindig jelen van a gazdák helyzete, a háború vagy éppen a migráció. A választópolgárok pontosan tudják, hogy ezekben az ügyekben számíthatnak ránk

– emelte ki Süli. Megjegyezte, azt, hogy mennyire vágynak az emberek arra, hogy nyíltan megvitathassák a gondjaikat, mutatja, hogy az esti beszélgetések sokszor két-két és fél óráig is eltartanak. „Az a terv, hogy a választókerület valamennyi településén találkozzunk a szavazókkal. Összesen nyolcvannégy ilyen alkalmat terveztünk. Természetesen ezek a beszélgetések lehetőséget adnak arra is, hogy tovább erősítsük közösségünket” – mondta a KDNP országgyűlési képviselője.

 

Süli János

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!