Nacsa Lőrinc: A testvértelepülési kapcsolatok egyre sűrűbbé szövik a nemzet hálóját a Kárpát-medencében

A testvértelepülési kapcsolatok egyre sűrűbbé szövik a nemzet hálóját a Kárpát-medencében - fogalmazott a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Fejér vármegyei Óbarokhoz tartozó Nagyegyházán, ahol bejelentette, hogy ötszázmillió forintos pályázat indul testvértelepülési kapcsolatok ápolására, kiépítésére.

Nacsa Lőrinc

 

A nemzetpolitika egyik legfontosabb célja a közösségépítés és -erősítés, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a stabil oktatási, kulturális és politikai intézményrendszer mellett olyan magyar közösségek legyenek a Kárpát-medencében és a diaszpórában, amelyek között élő a kapcsolat

– mondta Nacsa Lőrinc. Bejelentette, hogy a 2015 óta működő, idén tíz éves testvértelepülési programot új pályázati lehetőséggel újra megnyitják.

A Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása című pályázati felhívásra magyarországi székhelyű települési és vármegyei önkormányzat nyújthat be pályázatot ötszázezer és kétmillió forint közötti, vissza nem térítendő összegre, amelyből a meglévő együttműködések kölcsönös fejlesztését, új testvértelepülési kapcsolatok létrehozását valósíthatják meg, illetve rendezvényeket tarthatnak kizárólag Magyarország területén.

Augusztus 11-ig lehet pályázni, a megvalósítási időszak szeptember elsejétől április 30-ig tart majd. A pályázati felhívás elérhető a bgazrt.hu és a külhonimagyarok.hu oldalon.

Az államtitkár arra biztatott minden anyaországi települést, hogy erősítse a magyar-magyar kapcsolatokat, és a pályázat segítségével a szomszédos országokban építsen új kapcsolatokat. A kereszténydemokrata politikus közölte:

a testvértelepülési programnak köszönhetően az elmúlt évek során már több, mint 1100 testvértelepülési kapcsolat kialakításához és megerősítéséhez járultak hozzá anyaországi és külhoni magyarlakta települések között. 

Reagált Óbarok testvértelepülésén, a kárpátaljai Palágykomorócon történt éjszakai példátlan támadásra, amelynek során az ottani görögkatolikus templomot megpróbálták felgyújtani, és magyarokat gyalázó feliratokat festettek a templom oldalára.

„Mélységesen elítéljük ezt a támadást, a kárpátaljai magyarok mellett állunk, visszautasítjuk ezt a fajta fenyegetést és aljas uszítást, amit a magyar közösségek ellen művelnek ott” – jelentette ki az államtitkár. Hozzáfűzte, azt remélik, hogy az elkövetőket mihamarabb elfogják és felelősségre vonják, és arra kérik az ukrán hatóságokat, hogy a lehető legszigorúbban lépjenek föl az ilyen visszás esetek ellen.

Tessely Zoltán (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője választókerülete településeit arra kérte, gyűjtsenek adományokat a templom helyreállítására és az ottani magyar közösség megerősítésére. A testvértelepülési kapcsolatokról elmondta: a választókerületben levő településeknek 14 erdélyi, öt kárpátaljai és három felvidéki kapcsolata van. Óbarok a testvértelepülési kapcsolatok ápolásában a választókerület legjobb települése, hiszen öt aktív testvértelepülési kapcsolata van, és a közeljövőben további kettőt szándékoznak kiépíteni Vajdaságban Bácsfeketeheggyel és Felvidéken Özörénnyel.

Mészáros Kartal (Fidesz-KDNP) Óbarok polgármestere megjegyezte, szívesen lemondana a pályázaton elnyerhető összegről, amennyiben azt egy az egyben Palágykomoróc kapná a templom helyreállítására. A pályázatról elmondta: szeretnék kihasználni a lehetőséget és a szeptember 13-ai falunapjukon koltói testvértelepülésükről a férfikart vendégül látni.

A sajtótájékoztatón részt vett Óbarok egyik testvértelepülése, Hosszúmező polgármestere, Fekete Lajos is, aki arról beszélt, hogy ezek a pályázatok lehetőségeket adnak arra, hogy a fiatalok, a közösségek megismerhessék egymást, kapcsolataik szorosabbá váljanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!