Nacsa Lőrinc: Keressük a nemzetépítő ösztöndíjasokat!

Hétfőn indul a jelentkezés a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására „a déli félteke vonatkozásában” – jelentette be közösségi oldalán a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. „Keressük a nemzetépítő ösztöndíjasokat!” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Nacsa

Azok jelentkezhetnek, akik elmúltak 18 évesek, és szívesen eltöltenének kilenc hónapot Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika vagy Latin-Amerika valamelyik magyar közösségénél, segítenék őket magyar identitásuk erősítésében

– tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. Jelentkezésre bíztatta azokat, akiknek fontos a magyarság ügye, jártasak a közösségszervezésben, van átadható tudásuk az egyházi, cserkész-, oktató-nevelői munka vagy a hagyományőrzés területén. Közölte: november 10-től november 30-ig várják a pályázókat nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is.

A pályázat részletes leírása a Kőrösi Csoma Sándor program honlapján érhető el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!