Nacsa Lőrinc: Az összmagyarság számára is óriási a tét, az elmúlt tizenhat év nemzetpolitikája forog kockán

A baloldal ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, ugyanazt az ízléstelen kampányt folytatják, mint amit az elmúlt több, mint húsz évben képviseltek; a DK ismét abból remél politikai tőkét kovácsolni, hogy a határon túli magyarok szavazati jogának elvétele mellett kampányol – jelentette ki a nemzetpolitikai államtitkár a Gondolának adott interjúban. Rámutatott arra, az áprilisi választáson „az összmagyarság számára is óriási a tét, hiszen az elmúlt tizenhat év nemzetpolitikája forog kockán”.

Nacsa

 

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta, abszurd választási csalásnak nevezni egy olyan gyakorlatot, amely teljes mértékben összhangban van az európai uniós joggal, „nem beszélve arról, hogy ezzel a nemzet egységét próbálják meg aláásni, amit határozottan elutasítunk”.

Mi továbbra is kiállunk amellett, hogy nincs első- és másodrendű állampolgárság, a nemzet közös ügyeibe minden magyarnak ugyanolyan beleszólása kell, hogy legyen

– szögezte le az államtitkár. Hozzáfűzte, ezt az elmúlt tizenhat évben a magyar választópolgárok is kinyilvánították: négy választáson is nyilvánvalóvá tették, hogy nem kérnek a baloldalból, nem kérnek a DK-ból.

Ezért szerinte a mostani hangulatkeltés és külhoni magyarok elleni uszítás sem fog célba érni. „Ez is csupán egyike a DK választások előtti kétségbeesett próbálkozásainak. A gusztustalan gyűlöletkeltés helyett azt javasoljuk Dobrev Klárának és csapatának, inkább próbáljanak meg tanulni a külhoni magyaroktól, legfőképp hitet és hazaszeretetet. Rájuk férne” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

Beszélt arról is, hogy a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz időszakot él meg, a tél kellős közepén napi 18-20 órás áramkimaradások mellett kell boldogulniuk, a háború borzalmai pedig egyre inkább érezhetővé válnak Kárpátalján is, és sok esetben az ott élő nemzettársaink is közvetlen elszenvedőivé válnak a véres konfliktusnak. Az utóbbi hetekben már szinte napi rendszerességgel hallunk újabb magyar áldozatokról, akik a kényszersorozások következtében vagy a fronton veszítik életüket.

A magyar kormány részéről amellett, hogy minden lehetséges fórumon felhívjuk a figyelmet a háború borzalmaira és a béke fontosságára, minden egyes elhunyt magyar katona családjának anyagi segítséget nyújtunk

– közölte a kereszténydemokrata politikus. Jelezte, folyamatos az egyeztetés a kárpátaljai magyarságot érintő legfontosabb kérdésekről, és természetesen mindenben segítjük a kárpátaljai magyar közösséget. A legnagyobb segítség és a végleges megoldás azonban – amint azt a kárpátajai magyarság vezetői is számtalanszor elmondták – a béke lenne.

A Benes-dekrétumokról az államtitkár azt mondta, nemcsak kisebbségi-, hanem emberi jogi szempontból is elfogadhatatlanok.

Folyamatos egyeztetéseket folytatunk a Magyar Szövetséggel és jogi segítséget nyújtunk azoknak a felvidéki magyaroknak, akiket a Benes-dekrétumok és a legutóbbi törvények alkalmazása miatt hátrány ér

– tette hozzá. Az RMDSZ-szel kapcsolatban kiemelte: az utóbbi évek romániai választásain hatalmas sikereket tudott elérni, és nem mellesleg az, hogy ma Romániának nem szélsőséges, magyargyűlölő elnöke van, az nagyban köszönhető az RMDSZ választások előtti mozgósításának és sokéves munkájának. A teljes romániai lakosságot nézve a magyar lakosság aránya nem nagy a maga hat százalékával, és mégis van képviseletük, sőt, olyan képviseletük van, amely ma kormányzó erő.

Az RMDSZ-nek számos küzdelmet kell megvívnia a belpolitikában, azonban ebből a pozícióból sokkal jobban tudja képviselni és érvényesíteni a romániai magyarság érdekeit

– mutatott rá Nacsa Lőrinc. A vajdasági magyarságról közölte, a Magyarország és Szerbia közötti baráti kapcsolat és együttműködés az utóbbi években jelentősen megerősödött, sosem volt még ennyire jó a viszony a két ország között, mint ma. Ez azért is rendkívül fontos, mert ebből nemcsak a két ország, hanem a vajdasági magyar közösség is profitál, persze ezért ők is nagyon sokat tettek, kiemelten Pásztor István elnök úr, a VMSZ néhai elnöke.

A Kárpát-medencében itt sikerült a legmesszebb jutni az önrendelkezésben. Ebben pedig hatalmas szerepe volt a vajdasági magyarok szervezettségének, ami ma is talán a legnagyobb erőforrásuk.

Az áprilisi választás kapcsán az államtitkár leszögezte, az összmagyarság számára is óriási a tét, hiszen az elmúlt tizenhat év nemzetpolitikája forog kockán. 2010 óta óriási eredményeket értünk el a külhoni magyarsággal közösen, a magyar állampolgárság megadásától kezdve az oktatási és kulturális intézményrendszer megerősítésén át a gazdasági programokig. Az egész magyar nemzet érdeke, hogy az az erő maradjon kormányon, amely ezt a munkát biztosan folytatni fogja, ez pedig egyedül a Fidesz-KDNP.

 

A teljes interjú itt olvasható

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!