Az országnak van határa, a nemzet határtalan - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Keresztúr nevű települések XXV. nemzetközi találkozóján, pénteken Budapesten.
Nem csupán egy eseményt, hanem egy élő hagyományt és egy példaértékű közösségi összefogást is ünnepelnek, amely a Kárpát-medence minden Keresztúr nevű településére kiterjed – jelentette ki Nacsa Lőrinc. Hozzáfűzte, a nemzeti összetartozáson minden nap kötelességünk dolgozni. Meg kell hát találnunk a közös pontokat, közös célokat, és
össze kell fognunk annak érdekében, hogy a szétszakított nemzet erős és újra egységes legyen; a magyar közösséget összekötő kapocs örökség is, amit tovább kell adnunk az utánunk jövő nemzedéknek
– fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Felidézte, a magyar kormány 2010 óta kiemelt figyelmet fordít a magyar közösségek közti kapcsolatok megerősítésére, nem csak a határokon belül, hanem a diaszpóra és a Kárpát-medence minden szegletében. Ennek fontos megnyilvánulása a 2015-ben indított testvértelepülési program is, amelynek köszönhetően már több mint 1100 kapcsolat születhetett vagy erősödhetett meg az anyaországi és külhoni települések között; a program keretében épp előző nap hirdettek új pályázatot.
Célunk továbbra is az, hogy megerősítsük a közösségeket, a nemzeti összetartozás érzését, hiszen a közös értékek, a hagyományok képesek minket megtartani és építeni – hangsúlyozta Nacsa. Közölte: „bármilyen hosszú is legyen az út az egyik Keresztúrtól a másikig, a távolság bennünket nem választhat el egymástól, mert közös a nyelvünk, kultúránk, és közös bennünk az is, hogy mi nemzetben gondolkodunk”.
György István területi közigazgatásért felelős államtitkár úgy vélte: ha keressük a nemzeti összetartozás erősítésének láncszemeit, akkor lehet ilyeneket találni. „Nevükben ezek a települések arra a szent kapcsolatra emlékeztetnek bennünket - a kereszt és az úr egységére - amely Szent István királyunk óta hordozott keresztény örökségünk egyik legfontosabb magja”.
A találkozó nemcsak jubileum, hanem bizonyosság is. „Bizonyosság arra, hogy a határokon átívelő barátság, a közös hagyomány és a nemzeti összetartozás erősebb minden mesterséges választóvonalnál” - mondta György István.